A tanulói létszámok hamisításával csalt ki több támogatást egy iskola

Vágólapra másolva!
Nyomozás indult egy Borsod megyei iskola vezetője ellen, mivel az iskola számára úgy próbált több támogatást igényelni, hogy a tanulói létszámról szóló statisztikai adatokat meghamisította. Az iskola így nyolcmillióval kapott több támogatást, mint ami járt volna.
Vágólapra másolva!

Jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntette miatt folytattak nyomozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói egy borsod megyei oktatási intézmény vezetője ellen. Az iskolaigazgató a 2007-2008-as tanévben normatív támogatást igényelt az intézmény nevében, ám a hozzá szükséges - tanulói létszámról szóló - statisztikai adatokat meghamisította.

A tanulói létszámban olyan diákok is szerepeltek, akik nem akartak az iskolába beiratkozni, egy részük pedig az érintett időszakban már nem járt iskolába - közölte a NAV egri regionális bűnügyi igazgatósága. Hozzátette: az igazgató arra utasította az osztályfőnököket, hogy az iskolába nem járó tanulók hiányzásait ne vezessék, a szaktanárokat pedig arra, hogy az órákon észlelt hiányzásokat ne írják be az osztálynaplóba.

Az iskola így a 2007-2008-as tanévben 66 millió forint támogatáshoz jutott a központi költségvetésből, mely összeg 8 millióval volt magasabb a valójában igényelhetőnél. Az oktatási intézmény vezetője a kihallgatás során beismerő vallomást tett. Tettéért akár öt évig terjedő szabadságvesztés büntetést is kaphat.