Tarlós: Nincs realitása a dugódíj bevezetésének Budapesten

2011. március 15. Tarlós István főpolgármester, Batthyány örökmécse
Vágólapra másolva!
Tarlós István egy konferencián kérdésre válaszolva azt mondta, hogy nincs realitása a dugódíj bevezetésének és a belváros autómentesítésének. A főpolgármester arról is beszélt, hogy Budapestnek önálló adókivetési jogra van szüksége.
Vágólapra másolva!

Egységes fővárosra van szükség, amely nem 23 polgármesterből, egy főpolgármesterből, 53 alpolgármesterből és 250 képviselőből áll - jelentette ki Tarlós István főpolgármester a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) csütörtöki budapesti rendezvényén. A főpolgármester arra is felhívta a figyelmet, hogy tíz kerületi polgármester ül a parlamentben, így a kétharmados fővárosi törvény módosításához is megfelelő többség kell.

Budapestnek önálló adókivetési jogra van szüksége, hogy a jelenlegi helyi adók ügyében maga dönthessen, így az építményadó és a telekadó kérdésében, miközben a jelenlegi helyi iparűzési adó is "necces" - fogalmazott a főpolgármester. A főpolgármester szerint a város gazdagodásának nagy lehetősége a kongresszusi turizmus fejlesztése, ezért támogatja, hogy új kongresszusi központ épüljön Budapesten.

Tarlós István egy kérdésre válaszolva azt mondta, hogy Budapesten nincs realitása a dugódíj bevezetésének és a belváros autómentesítésének. Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója korábban azt mondta, hogy biztosan lesz dugódíj Budapesten, de néhány évig még nem fogják bevezetni.

A főpolgármester azt is elmondta, hogy a 4-es metró első szakaszának befejezése mellett 160 milliárd forintos beruházással a kötöttpályás közlekedés fejlesztésére kíván koncentrálni a főváros. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) is támogatja a villamos- és trolibuszfejlesztéseket, amelyek együttes összege 160 milliárd forint - közölte a főpolgármester. Tarlós István elmondta azt is, hogy az 1-es és a 3-as villamos összekötése mellett, az 1-es villamost át kell vezetni a Lágymányosi hídon. A főpolgármester szerint meg kell valósítani a főváros egységes közlekedési, parkolási (őrzött P+R parkolóit) és Duna-part koncepcióját. Ez utóbbit az akadályozza, hogy 11 kerülethez kötődik a Duna-part.