Orbánhoz fordul a kettős gyilkosság után a szikszói polgármester

Vágólapra másolva!
A polgárőrség és a rendőrség részvételével közbiztonsági fórumot tartanak pénteken Szikszón, miután szerdán gyilkosság áldozata lett egy helyi idős házaspár. A település polgármestere szerint a kormány nem váltotta be a közbiztonság megerősítésére tett ígéreteit.
Vágólapra másolva!

Meggyilkolták azt az idős férfit és nőt, akit holtan találtak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szikszón szerdán este - erősítette meg az MTI információját a rendőrség. A 83 éves férfival és 79 éves feleségével brutális kegyetlenséggel végeztek - mondta Maros Éva, a szikszói önkormányzat szóvivője. A város százezer forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel annak, aki információival segíti a rendőrséget.

Szikszón az összefogás erősítésére közbiztonsági fórumot hívnak össze április 22-én délelőttre, amin részt vesznek az polgárőrség, a rendőrség, az önkormányzat és a civil szféra képviselői - közölte az önkormányzat.

A szóvivő szerint a polgármester, Füzesséri József úgy véli, hogy a kormány tavaly megfogalmazott, a rendőrség és a közbiztonság megerősítésére vonatkozó ígéretei nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, Észak-Magyarországon azt látják, nem bocsátanak a rendőrség rendelkezésére olyan erőforrásokat, amelyek növelnék a hatékonyságot. A szóvivő szerint ezért Szikszó polgármestere arra kéri Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy gondolja újra a rendőrség anyagi, szakmai, erkölcsi támogatásának lehetőségeit.

A szóvivő szerint a település független polgármesterének véleménye az, hogy a brutális bűncselekmények megakadályozása, megfékezése nem csak rendőri, közbiztonsági kérdés, mert lyan társadalmi folyamatok indultak el a halmozottam hátrányos térségben, amelynek a megoldását a nem lehet csak rendőri, rendfenntartó eszközökkel megoldani. A Szikszón élők azt tapasztalják: a kilátástalanság egyre erőszakosabb és brutális eseményekhez, bűncselekményekhez vezet - tette hozzá a polgármester szóvivője.

A szóvivő szerint Szikszón már szervezik az úgynevezett utcamenedzseri rendszert, aminek értelmében minden utca képviselőjével szoros kapcsolatot tart fenn az önkormányzat.