Csütörtöktől dolgoznak a csendőrök Tiszavasváriban

Vágólapra másolva!
Tizenhét helyi lakos ellen kezdeményezett vagyonosodási vizsgálatot Tiszavasvári jobbikos polgármestere, Fülöp Erik. A városban csütörtökön dolgozni kezd a csendőrség.
Vágólapra másolva!

Adóhatósági vagyonosodási vizsgálatot kért 17 lakos helyi ellenőrzésére a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál Fülöp Erik, Tiszavasvári jobbikos polgármestere. A polgármester azt állítja, olyanok ellenőrzését kérte, akik uzsoratevékenységet folytatnak, hatalmas kamatokra adnak kölcsönt.

Közben a jobbikos vezetésű városban megalakult a csendőrség, amelynek fő feladatául Fülöp Erik a bűnmegelőzést, a város közbiztonságának helyreállítását, valamint a lakosság közrendbe vezetett bizalmának visszaállítását jelölte meg. A polgármester úgy fogalmazott, hogy senkinek sem kell félnie a szervezettől, aki "viszont bűnt követett el, az rettegjen".

Vona Gábor, a Jobbik elnöke történelmi pillanatnak nevezte az eseményt, kijelentve: a csendőrség megalakításával senki sem nem akarja a közrend fenntartásának jogát elvenni a rendőrségtől. Az országgyűlési képviselő hangsúlyozta, hogy nem a rendőrség ellen és helyett, hanem azt kiegészítő feladattal jött létre a csendőrség Tiszavasváriban.

A Jobbik tavalyi választási programjában javasolta a csendőrség felállítását, mert a párt szerint ez javíthatja a települések közbiztonságát.