Jogerősen csökkentették Budaházy pénzbüntetését

Vágólapra másolva!
Jogerősen kétszázezer forintra enyhítette Budaházy György pénzbüntetését a Fővárosi Bíróság szerdán. Budaházy társaival az MTV székházának ostroma idején rongálta meg a Szabadság téri szovjet emlékművet.
Vágólapra másolva!

Félmillióról kétszázezer forintra enyhítette a Budaházy Györgyre - a Szabadság téri szovjet emlékmű megrongálása miatt - korábban kiszabott pénzbüntetést a Fővárosi Bíróság szerdán kihirdetett másodfokú, jogerős ítéletében.

A pénzbüntetés mérséklését a vádbeli cselekmény politikai háttere miatti felfokozott helyzettel, illetve az azóta eltelt csaknem fél évtizeddel indokolta Csák Zsolt, az FB eljáró tanácsának elnöke. A bíró az ítélet szóbeli indoklásában azt mondta, hogy bár a magyar Btk.-ban önkényuralmi jelképnek minősülő, vörös csillaggal díszitett emlékmű sértheti a magyar nemzeti érzéseket, mégsem hagyható figyelmen kívül, hogy a Magyar Köztársaság és az Oroszországi Föderáció közötti kölcsönös egyezmények egyértelműen kötelezik Magyarországot az itteni szovjet hadisírok és kegyeleti emlékhelyek gondozására. Azok áthelyezése, megváltoztatása vagy akár felirataik módosítása is csupán a két ország közti kölcsönös megállapodás alapján lehetséges.

A bíróság szerint a vádbeli cselekmények azért veszélyesek a társadalomra, mert ha a magyar állam eltűri azt, amit Budaházy és társai a szovjet emlékművel tettek, akkor fennáll a veszélye, hogy az orosz fél sem tartja magára nézve kötelezőnek az egyezményt, és nem gondozza az ottani magyar hadisírokat és emlékhelyeket.

Budaházy Györgyöt azzal vádolták, hogy társaival 2006. szeptember 18-áról 19-ére virradó éjjel, a Magyar Televízió székházának ostroma idején megpróbálta lerombolni a szovjet hősi emlékművet. Az emlékművet kalapácsokkal, kövekkel ütötték, és lefeszítették róla a szovjet címert, a csillagot és a bronz domborműveket. Budaházyt a büntetés-végrehajtás kommandósai vigyázták az ügy tárgyalásán.