Elrendelték Jozef Rohác előzetes letartóztatását

Vágólapra másolva!
Előre kitervelten elkövetett emberölés miatt indított nyomozást Fenyő János meggyilkolása ügyében a Nemzeti Nyomozó Iroda Jozef Rohác ellen, akinek előzetes letartóztatását elrendelte a bíróság. Ez a kényszerintézkedést követő bírósági és rendőrségi közleményből derült ki. A rendőrség eddig hivatalosan nem közölte, hogy mivel gyanúsítja Rohácot.
Vágólapra másolva!

Jozef Rohácot Szlovákiában fogták el február 18-án, miután a magyar hatóságok február 10-én nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki Jozef Rohác ellen. Április elején Dusan Danovy, Jozef Rohác szlovák ügyvédje Pozsonyban az MTI tudósítójának nyilatkozva megerősítette, hogy a védence elleni elfogatóparancsot a magyar hatóságok Fenyő János egykori médiamágnás 1998. februári budapesti meggyilkolása ügyében adták ki. A magyar rendőrség nem közölte hivatalosan, hogy mivel gyanúsítják a szlovák férfit, de most a kényszerintézkedés utáni bírósági és rendőrségi közleményekből kiderült, hogy Fenyő János meggyilkolásával gyanúsítják Jozef Rohácot. Sajtóértesülés szerint Rohác DNS-ét megtalálták a tizenhárom évvel ezelőtti gyilkosság helyszínén hagyott sapkában és fegyveren.

A Budai Központi Kerületi Bíróság most arra hivatkozva rendelte el az előzetes letartóztatást, hogy Jozef Rohácnál fennáll mind a szökés, elrejtőzés, mind a bűnismétlés veszélye, mind pedig a bizonyítás megnehezítésének vagy meghiúsításának a veszélye. A döntés nem jogerős, mert Rohác ügyvédje fellebbezett. A gyanúsított a tárgyaláson azt mondta, hogy nem követte el, amivel gyanúsítják.

Jozef Rohácot a Fővárosi Főügyészség korábban azzal vádolta, hogy tizenhárom évvel ezelőtt bűnsegédként részt vett a Seres Zoltán vállalkozó elleni sikertelen merényletkísérletben. A Fővárosi Bíróság azonban 2010-ben első fokon felmentette az előre kitervelt emberölés kísérletének vádja alól, viszont két év börtönbüntetésre ítélte robbanóanyaggal való visszaélés miatt. Ugyanakkor ez Rohác szabadulását jelentette, mivel addigra már két évet töltött előzetes letartóztatásban. A férfi büntetésének része volt az is, hogy három évre kiutasították Magyarországról. Az ügyész és Rohác ügyvédje is fellebbezett, így az ítélet nem jogerős.