Balesetet akadályoztak meg a légiirányítók Ferihegyen

Vágólapra másolva!
Az utolsó pillanatban sikerült megállítani egy izlandi teherszállító repülőgépet a Liszt Ferenc repülőtéren, így nem történt baj. A felszálláshoz készülő gépből folyt az üzemanyag, ezt vette észre egy üzemvezető, és értesítette a légiforgalmi irányítókat, akik megállították a repülőt - értesült az Airportal.hu című szakhonlap.
Vágólapra másolva!

A repülőgépfotósok szakportálja arról számolt be, hogy az izlandi Bluebird Cargo teherszállító Boeing 737-ese éppen felszálláshoz készült a Liszt Ferenc repülőtér kifutópályáján, amikor a hajtómű környékéről füstöt észlelt a pálya mellett dolgozó repülési üzemvezető. Ő szólt a légiforgalmi irányítóknak, akik még a biztonságos megállás határán meg tudták állítani a repülőgépet. A baleset kedd délután történt.

Bajkó Erika, a Közlekedésbiztonsági Szervezet szóvivője az MTI-nek szerdán elmondta, hogy a repülőgép karbantartás utáni ellenőrző berepülésre készült, amikor nekifutás közben a jobb szárnyán lévő, rendszeresen nem használt tankolónyílás fedelét elhagyta. Az innen kifolyó és szétporladó kerozint észlelte az üzemvezető.

Jambrik Rudolf, a Repülőtéri Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője hozzátette, hogy a gépet a kifutópálya vége előtt sikerült megállítani, a tűzoltók egy percen belül öt haboltóval a helyszínre érkeztek, kimenekítették a háromfős személyzetet, és elkezdték a futóművek hűtését, mivel azok az intenzív fékezéstől túlmelegedtek. Vészhelyzet nem volt - tette hozzá.

Az Airportal.hu egyik fotósa a kifutópályán később megtalálta az elhagyott tanksapkát. A honlapra felkerült egy hanganyag a légiforgalmi irányítók rádióforgalmazásáról is, ebből kiderül, hogy több, leszálláshoz készülődő gépnek a légtérben kellett várakoznia az esemény miatt.