Kibeszélte a problémákat Orbán és Gaskó, a két "mozgalmi barát"

Orbán Viktor látogatást tett a Liga Szakszervezetek székházában, ahol találkozott Gaskó Istvánnal
Vágólapra másolva!
"Közös mozgalmi múltjuk" van, és tegezik egymást, korábban mindketten ellenezték a Gyurcsány-féle társadalombiztosítási modellt, most mégis konfliktusok közepette találkoztak. Orbán Viktor miniszterelnök szerda délután a Liga szakszervezeti tömörülés székházában kereste fel a szervezet elnökét, Gaskó Istvánt. Gaskó szerint a közös pontokra próbáltak koncentrálni, Orbán állítólag azért ment, hogy a kritikák elé álljon. Végül azonban közösen kiadott közleményükben azt írták, hogy "a kérdések rendezése érdekében még további tárgyalások lefolytatására van szükség".
Vágólapra másolva!

"Áttekintettük az elmúlt egy évben a munkavállalókat érintő törvénykezést" - mondta az [origo]-nak a miniszterelnökkel folytatott tárgyalása után Gaskó István. A Liga szakszervezeti tömörülés és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének elnökét a szerda délutáni beszélgetés előtt is kérdeztük, akkor azt mondta az [origo]-nak, hogy "sok dolgot szóba szeretne hozni", mert "sajnálatos módon már egy éve nem tudtak beszélni". Gaskó akkor még azt mondta, hogy magánbeszélgetésre készül, utóbb azonban már tárgyalásként hivatkozott találkozójára a miniszterelnökkel. Orbán Viktor a megbeszélés után a következőket jelentette meg Facebook-oldalán: "Gaskó Istvánnál voltam, a Ligánál. Van, amiben egyetértünk, van amiben nem. Folytatjuk a tárgyalásokat."

"A miniszterelnök elfogadta a kritikát, mondván, hogy más a megítélésünk, de fenntartotta a saját álláspontját" - mondta Gaskó, és hozzátette, hogy megpróbáltak azokra a kérdésekre koncentrálni, amelyekben egyetértenek. Gaskó szerint Orbán azt mondta, hogy "a munkanélküli-ellátásban részesülők lényegesebben könnyebben fognak közmunkához jutni". A szakszervezeti vezető szerint a miniszterelnökkel abban is egyetértettek, hogy az új munkatörvénykönyv kialakításakor a munkavállalók véleményét is figyelembe fogják venni.

Gaskó szerint egyetértettek abban is, hogy a vasutasok 2007-es követelései még mindig jogosak. Ezeket a követeléseket akkor a még ellenzékben lévő Orbán is reálisnak nevezte. A Gaskó által vezetett VDSZSZ akkor azt szerette volna elérni, hogy minden vasutas 250 ezer forintot kapjon a MÁV Cargo privatizációjának bevételéből, és adjanak plusz 10 százalékos kihelyezési pótlékot a kiszervezett cégek dolgozóinak.

Közös mozgalmi múltjuk van

"Jó légkörben telt a beszélgetés" - mondta Gaskó, és azt is hozzátette, hogy ezután nagyobb intenzitással fogják folytatni a párbeszédet. "Közös mozgalmi múltunk lehetővé teszi, hogy egy ilyen beszélgetés után békében váljunk el, akkor is, ha eltér a véleményünk" - mondta Gaskó utalva arra, hogy a rendszerváltás idején ismerték meg egymást.

Forrás: Miniszterelnökség

Orbán Viktor érkezik Gaskó Istvánnal a Liga Szakszervezetek székházába

A szakszervezeti vezető azonban az utóbbi időben több intézkedése miatt is bírálta a kormányt, sőt a múlt hétvégén lezajlott szakszervezeti demonstráció során "szemszedett hazugságnak" nevezte Szijjártó Péternek, a miniszterelnök szóvivőjének a közleményét, amely szerint a mostani kormány folytatta a legtöbb konzultációt a szakszervezetekkel.

"A kormány egyre több, a munkavállalók szempontjából hátrányos intézkedést hoz, s jelentősen korlátozta a sztrájkjogot" - jelentette ki a szakszervezeti vezető. Gaskó több kormányzati intézkedést is kritizált, többek között a végkielégítésekre visszamenőleges hatállyal kivetett különadót. Azt pedig, hogy a sztrájktörvény módosítását a parlament egyéni képviselői indítványként tárgyalta, skandalumnak nevezte. Gaskó az MTV híradójának januárban még azt mondta, hogy a sztrájktörvény módosítása kifejezetten a VDSZSZ-nek szól, és azt is hozzátette, nem tartja túl "korrektnek", hogy a Fideszt csak kormányon érdekli az, hogy egy esetleges sztrájk esetén elégséges szolgáltatás nélkül maradhat-e az utazóközönség, ellenzékben pedig nem. A szakszervezeti vezető még az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetéséről is azt mondta, hogy ezzel a kormány "nyíltan a magas keresetűeknek kedvezett".

"Példátlan", hogy Orbán ment Gaskóhoz

Vannak tehát viták a két fél között, de egyelőre nem úgy tűnik, hogy a konfliktus elmérgesedne. "A Pista és Orbán Viktor nem ma ismerték meg egymást" - mondta az [origo]-nak Bárány Balázs Péter, a VDSZSZ alelnöke, Gaskó egyik közeli munkatársa, és hozzátette azt is, hogy "van közöttük egyfajta szimpátia".

Orbán Viktor még 2007-ben a Fidesz nevében szolidaritásáról és támogatásáról biztosította azt a Liga által szervezett tüntetést, amelyet Gaskóék az ellen a több biztosítós egészségbiztosítási modell ellen szerveztek, amelyet a Gyurcsány-kormány támogatott. "A Fidesz támogatja a szakszervezetek az egészségbiztosítás átalakítása ellen november 21-re szervezett rendezvényeit" - közölte Szijjártó Péter, a Fidesz akkori szóvivője 2007. november 9-én, miután Orbán Viktor találkozott Gaskó Istvánnal. "A pártelnök és a szakszervezeti vezető a találkozón a több-biztosítós egészségügyi rendszer bevezetéséről tárgyalt, és egyetértettek abban, hogy az egészségügy üzleti alapokra helyezése elfogadhatatlan" - áll a Fidesz akkor kiadott közleményében.

Forrás: Miniszterelnökség

Gaskó és Orbán az elmúlt egy évben a munkavállalókat érintő törvénykezést tekintette át

"Példátlan" - mondta Gaskó és Orbán szerdai találkozójáról Bárány. "Nem is emlékszem rá, hogy bármelyik miniszterelnök is elment volna egy szakszervezeti tömörüléshez" - tette hozzá. Szerinte a Gaskó által vezetett VDSZSZ-nek nem változott meg a viszonya a Fidesszel, mióta az kormányra került. "Egy szakszervezet nem óhajtja visszautasítani az együttműködést egy olyan párttal sem, amely elfogadja és támogatja a programját" - mondta Bárány, de azt is hozzátette, hogy vannak olyan "elvárásaik", amelyek még nem teljesültek. "A Fidesz kormányzó párt lett, bizonyos dolgokat másképp lát most" - mondta. Szerinte az előző kormány által végrehajtott nyugdíjkorhatár-emelést például módosítaniuk kellene, mert az nem szolgálja a munkások érdekeit.

"Tegező viszonyban vannak"

Orbán Viktor hétfőn Palkovics Imrével, a Munkástanácsok szakszervezeti szövetség elnökével is találkozott. Palkovics szerint a miniszterelnökkel folytatott tárgyalás fő kérdése a mostanság akadozni látszó érdekegyeztetés jövője volt. "Nem állapodtunk meg semmiben sem" - mondta Palkovics, de azt is hozzátette, a miniszterelnök egyértelműen kijelentette, hogy a jövőben nagyobb hangsúlyt szeretne fektetni az érdekegyeztetésre, de erre szerinte "a 20 éve berögzült struktúra nem feltétlenül alkalmas". "Ő kiszélesítené az érdekegyeztetésben részt vevők számát" - mondta Palkovics.

"Egyértelmű, hogy a Gyurcsány és a Bajnai kormányzat megszorításaikor a Liga és a Munkástanács exponálta magát" - mondta az [origo]-nak Palkovics arról, hogy miért éppen velük találkozott Orbán. "Mi keresztény-szociális elkötelezettségű szervezet vagyunk, mindig is a konzervatív erőtérhez tartozónak éreztünk magunkat" - folytatta Palkovics, majd hozzátette, hogy a Liga viszont most "vehemensen" támadja a kormányt. Szerinte Gaskó Istvánnal azért találkozik a miniszterelnök, hogy meghallgassa a szakszervezeti vezető kritikáit. "Felvállalja az esetleges konfliktust" - mondta Palkovics.

Palkovics szerint Orbán és Gaskó a rendszerváltás óta ismerik egymást, és "tegező viszonyban vannak". "Gaskóék a VDSZSZ-es sztrájkokkal eléggé exponálták magukat" - mondta Palkovics a Gyurcsány-kormány alatt szerveződő vasutassztrájkokra utalva, és azt is hozzátette, hogy "akkor együttműködés volt az ellenzék és a szakszervezetek között". "Egy politikai erő ellenzékben sokkal inkább együtt tud mozogni a szakszervezetekkel, a kormányra kerülése esetén viszont élesebbé vállnak a konfliktusok" - mondta Palkovics, és hozzátette, a miniszterelnök azt mondta neki a beszélgetésük során, hogy "nem riad vissza a konfliktusoktól".