Magyar Nemzet: Idén még nem lesz könnyebb fegyverhez jutni

Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzet információja szerint a Fidesznek jelenleg nincs konkrétumokat is tartalmazó tervezete a fegyvertartási szabályok esetleges módosításáról, de azt nem támogatja, hogy a jövőben jóval nagyobb kör juthasson lőfegyverhez Magyarországon.
Vágólapra másolva!

Az év végéig kell megalkotni a fegyvertartási szabályok esetleges módosításához kapcsolódó törvényi változtatásokat - írta hétfői számában a Magyar Nemzet a kormány jogalkotási menetrendjére hivatkozva.

A lapnak a kabinet egyik meg nem nevezett tagja cáfolta azokat a híreket, amelyek arról szóltak, hogy akár már az idén enyhébb szabályozás léphet életbe. A Magyar Nemzet információja szerint a Fidesznek jelenleg nincs konkrét szabályokat is tartalmazó tervezete, de azt semmiképpen sem támogatná, hogy a jövőben jóval nagyobb kör juthasson lőfegyverhez Magyarországon.

A Fegyverügyi Civil Bizottság által a Fidesz-frakció kérésére kidolgozott tervezet szerint 18-ról 21 évre emelnék az önvédelmi lőfegyvertartás korhatárát. A tervezet alapján a jövőben kétféle módon lehetne önvédelmi fegyvert tartani; viselési engedéllyel vagy a viselési engedély nélkül. Az utóbbi az otthonvédelmi fegyver bevezetését jelentené, amelyet nem lehetne a lakáson kívül használni. Ahhoz, hogy például közterületen lehessen valakinél fegyver, feltétel lenne egy konfliktuskezelési tanfolyam elvégzése is. A lapnak a tervezetről a Fidesz egyik - közelebbről meg nem nevezett - vezető politikusa elmondta, hogy ez a tervezet egy a sok közül.

A Fidesz álláspontja szerint az ön- és tulajdonvédelem alaptörvényben rögzítéséből nem következik egyenesen a fegyvertartási szabályok liberalizációja - olvasható a lapban, amely összeállítása szerint Európában általában szigor uralkodik, jó pár országban az utóbbi években erősítették a fegyverhez jutás feltételeit.

Egyedülálló példa Európában a nem uniós tagállam Svájc, ahol a 20 és 42 év közötti férfi lakosság alkotmányos kötelességként tart otthon fegyvert. Szerbiában viszont az a legnagyobb gond, hogyan gyűjtsék be azt a nagy mennyiségű fegyvert, amely a délszláv háborúk óta még mindig az emberek kezében van.