Illegális varrodát találtak a Ganz-gyár alatti pincékben

Vágólapra másolva!
Egy illegálisan működő varrodát találtak a vámhatóságok Budapesten, az egykori Ganz-gyár alatti pincerendszerben. Több száz ruhát, 20 ezer hamis márkajelzést és varrógépeket foglaltak le.
Vágólapra másolva!

Földalatti varrodát lepleztek le a hatóságok Budapesten, az egykori Ganz-Mávag területén. A Nemzeti Adó-és Vámhivatal Bevetési Főigazgatóság munkatársai a napokban tartottak ellenőrzést a Józsefvárosban, az egykori Ganz- Mávag területén. A pénzügyőrök átvizsgálták az üzleteket raktárakat és a pincerendszert is. Ott figyeltek fel egy helyiségre, amelynek ajtórésein látszott, hogy ott védett márkajelzéssel ellátott ruházati termékek vannak. A pénzügyőrök végül hamis két hamis varrógépet és sportruházati terméket találtak.

A NAV lefoglalta az ott talált tárgyakat: öszesen 888 darab ruhaneműt, 20 507 darab márkajelzést és feliratokat tartalmazó nyakcímkét, és a varrógépeket. Ezek értéke csaknem 5 millió forint. Az ügyben iparvédelmi jogok megsértése, valamint áru hamis megjelölése bűncselekmény gyanúja miatt indult eljárás, egyelőre ismeretlen tettes ellen - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vám- és jövedéki szóvivője, Suller György Attila.