Pintérrel szemben nyert ütközetüket ünnepelték a jobbikosok Hajdúhadházon

Hajdúhadház, Jobbik demonstrációja Hajdúhadházan
Vágólapra másolva!
Egy feszült hét utolsó napján tartott gyűlést a Jobbik Hajdúhadházon, ahol beszédet mondott Vona Gábor pártelnök is. Vona szerint erkölcsi győzelmet arattak azok a polgárőrök, akiket ugyan a rendőrök előállítottak, de a bíróság megszüntette ellenük az eljárást. A helyi romák közül többen azt mondták, hogy abban bíznak, a rendőrség nem engedi át a közbiztonság fenntartását a polgárőröknek.
Vágólapra másolva!

Közel ezerfős tömeg előtt, a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjainak jelenléte mellett zajlott a Jobbik vasárnapi demonstrációja Hajdúhadházon. A településen rengeteg rendőr tartózkodott, de a rendezvény közelében csak néhányan voltak, és inkább a környező utcákban álltak, illetve a forgalmat biztosították. A rendezvényen részt vevőket leginkább a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai és a Jobbik szervezői koordinálták, de jelen voltak a Nemzeti Őrsereg nevű szervezet terepszínű katonaruhába öltözött tagjai is.

Hajdúhadház főtere a tüntetés kezdete előtt szinte üres volt, csak pár rendőr álldogált a templom előtt, azonban a tüntetés helyszíne, a Vasártér felé haladva egyre több zászlót is lengető embert lehetett látni. Az odavezető főút mellett nemcsak a rendőrök, hanem a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai is ott voltak. Az [origo] tudósítóinak azt mondták, azért állnak ott, hogy útbaigazítsák a rendezvényre igyekvőket. A rendőrök szintén ugyanezt csinálták.

"Ha itt nem lett volna ez az egy hét, akkor továbbra is mindenki azt mondaná, hogy Hajdúhadházon minden rendben van" - mondta az [origo]-nak a rendezvény előtt Vona Gábor, a Jobbik elnöke. Vona sikernek nevezte azt, hogy Hajdúhadház a "figyelem középpontjába került, és a politika kénytelen foglalkozni Hajdúhadházzal, és ezzel a problémával". "Pintér Sándor, a polgármester vagy a helyi rendőrkapitány tagadhatja, de ettől még a probléma létezik" - mondta Vona.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Több képért kattintson a fotóra!

A pártelnök ezzel arra utalt, hogy az elmúlt egy hétben a Jobbikhoz kötődő Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai járőröztek a településen a szerintük elharapózott bűnözés miatt. Bár nem mentek a romák által lakott utcákba, az egyesület korábban más településeken a szerintük cigányok által elkövetett bűncselekmények ellen hirdette meg tevékenységét. Pintér Sándor belügyminiszter elítélte a járőrözést, és kijelentette, hogy a polgárőrök szabálysértést követnek el. A rendőrök elő is állítottak több polgárőrt, a bíróság azonban szombaton megszüntette ellenük az eljárást. A rendőrség fellebbez a döntés ellen (részletek ebben a cikkünkben).

Mások is szeretnének polgárőröket

"Nem számít a kilométer" - mondta az [origo]-nak a tüntetés egyik résztvevője, aki egy nagy jobbikos zászlót lengetett, amelyre "Ferencváros" volt ráírva. A tüntetésen többen is jobbikos, illetve árpádsávos lobogókat lengettek, némelyikre települések nevei voltak felírva. "Az egész ország ügyét fontosnak tartjuk" - válaszolta a ferencvárosi zászlót lengető fiatal arra a kérdésre, hogy miért jöttek el a tüntetésre. Azt is hozzátették, hogy támogatják a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület járőrszolgálatait. "Mi is szeretnénk ilyet regionális szinten" - mondta. "Még az Unióba is elért a visszhangja a cigány problémának" - szólt közbe egy mellette álló nő, amire a férfi hozzátette, hogy "nem etnikai ellentétről van szó, hanem a bűnözésről".

"A kommunisták voltak vagy a fideszesek" - kiabálta közbe valaki, amikor Rubi Gergely, a Jobbik országgyűlési képviselője beszéde közben elromlott a hangosítás. Miután a megoldották a problémát, újabb incidens zavarta meg a demonstrációt. Amikor a tömeg fennhangon ismételte Rubi után a Jobbik jelmondatának is számító "Adjon az Isten, Szebb Jövőt" nevű szlogent, egy férfi bekiabált a tömegből, hogy "nektek is patkányok". Ezt valaki megismételte. Rubi ezek után felkérte a rendezőket, hogy a bekiabálókat vezessék ki. A rendezők és a polgárőrség tagjai megpróbáltak a bekiabálók nyomára bukkanni a tömegben, az [origo] tudósítója viszont csak azt látta, hogy a második bekiabálót szólították fel a távozásra, aki azzal szabadkozott, hogy ő csak az első bekiabáló miatt kiabált.

A rendezvény főszónoka Vona Gábor Jobbik-elnök volt, aki keményen támadta Orbán Viktor kormányfőt. "Ne bántsd a magyart, különben Gyurcsány sorsára jutsz!" - ezt a miniszterelenöknek, és az elmúlt hét vitáira utalva beszélt arról is, hogy polgárőrök erkölcsi győzelmet arattak a településen. Megjegyezte, hogy a Szebb Jövőért Egyesület tagjai "nem jókedvükben" járőröznek a városban, hanem "kötelességből" próbálják fenntartani a közbiztonságot.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Több képért kattintson a fotóra!

"Pártrendezvény részeivé nem válhatunk, viszont a rendezvény biztosításának feladatát elláthatjuk" - mondta az [origo]-nak László Attila, a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület elnöke, és hozzáette azt is, hogy ha a kormányzó párt arra kérné őket, akkor az ő rendezvényüket is biztosítanák. "A rendőrségnek teljesen korrekt volt a hozzáállása a rendezvényhez" - mondta László. Szerinte amikor a szervezők bejelentették a rendezvényt a rendőrségnek, akkor azt is elmondták, hogy azt a Jobbik rendezői, illetve a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai fogják biztosítani.

A megerősített járőrözésnek vége

A polgárőr egyesület vasárnap befejezi a megerősített járőrszolgálatot Hajdúhadházon. László szerint már a nap folyamán sem teljesítettek már járőrszolgálatot, csak "megfigyelőként" voltak az utcákon. "Megerősített járőrszolgálatra a jelenlegi állapot mellett nincs szükség" - mondta László és hozzátette, hogy megerősödtek a helyiek az ittlétük alatt, a helyi szervezet létszáma pedig "gyakorlatilag meg fog duplázódni".

A helyszínen volt a Nemzeti Őrsereg nevű szervezet tagjai is, akik katonai egyenruhájukban, alakzatban vonultak, miközben többen éljeneztek. Ezt a csoportot a Jobbik alelnöke, Gyüre Csaba hozta létre, és a szervezet korábban részt vett a betiltott Magyar Gárda rendezvényein is. (Az egyéb félkatonai szervezetekről részletek ebben a cikkünkben.)

"Hagyjanak minket békén, menjenek innen, takarodjanak innen el" - mondta az [origo]-nak egy helyi roma férfi, a vasútállomáshoz közeli Kertvendéglő nevű kocsma előtt. "A közbiztonságot a magyar rendőrségnek kell megerősíteni, nem a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesületnek" - mondta szintén a kocsma előtt Lendvai Bátor Zsolt, egy roma szervezet képviselője. Szerinte a Hajdú-Bihar megyei rendőr-főkapitányságnak kellene több rendőrt felvennie. Lendvai azt mondta, reggel még azt tervezte, hogy kimegy a Jobbik tüntetésére, később azonban meggondolta magát. "Fölösleges odamenni, mert ők provokálnának ki egy olyan helyzetet, amiben én nem biztos, hogy helyt tudnék állni" - jegyezte meg.