Kétezren vonultak az Élet Menetén

Vágólapra másolva!
Megközelítőleg kétezren vettek részt vasárnap kora este a Holokauszt áldozataira emlékező Élet Menetén. A vonulók között volt Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, több jelenlegi kormánytag, Tarlós István főpolgármester és Rogán Antal, az ötödik kerület polgármestere is. Egy tucatnyi feketeruhás megkísérelt csatlakozni a tömeghez, de a rendőrök nem engedték őket a vonulók közelébe.
Vágólapra másolva!

A holokauszt áldozatai előtt tisztelgő fáklyás felvonulásra már 17 órától több százan gyülekeztek a budapesti Klauzál téren, ahonnan a Nagymező utcán keresztül vonult át a menet a Kossuth Lajos térre.

A megemlékezők között megjelent Gyurcsány Ferenc MSZP-s politikus fiával, valamint Bajnai Gordon exkormányfő is.

Ott volt a tömegben Aliza Bin-Noun izraeli nagykövet, Lendvai Ildikó szocialista politikus, Balázsovits Lajos színházigazgató, Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke, Rogán Antal ötödik kerületi fideszes polgármester, Szászfalvi László nemzetiségi és Kovács Zoltán kommunikációs államtitkár, Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter, Kökény Mihály és Hiller István volt szocialista miniszter.

A felvonulókat rendőrautó vezette fel. Az esemény kezdetén Tarlós István főpolgármester a zsúfolásig telt Klauzál téren úgy fogalmazott: emlékezni és emlékeztetni, egymást tisztelni kell, hogy együtt okuljunk történelmünk leggyalázatosabb eseményéből, abból az emberirtásból, amelyről a történelemkönyvek is hallgattak, és amely évtizedeken át tabunak számított.

A menet vonulási útvonalán hat óra körül több feketeruhás is gyülekezett, egyikük ruházatán a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület felirat szerepelt. A Független Hírügynökség jelentése szerint a társaságot a rendőrök nem engedték a vonuló tömeghez.

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt
Nagyjából kétezren vonultak a Klauzál tértől a Kossuth térig

A Kossuth téren véget érő eseményen felszólalt Réthelyi Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium vezetője és felolvasták Ban Ki-Mun ENSZ-főtitkár valamint José Manuel Barrosónak, az Európai Bizottság elnökének üzenetét is.

A rendezvényen valamennyi szónoka beszélt arról, hogy emlékezni és emlékeztetni kell a rettenetes pusztításra, nehogy valaha is megismétlődjön.

Április 16-a a holokauszt magyarországi emléknapja: 1944-ben ekkor kezdődött Kárpátalján a zsidóság gettókba kényszerítése. Mivel az emléknap az idén szombatra esett, a zsidó vallás előírásaira tekintettel vasárnap rendezték meg az Élet Menetét.

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Az idén kilencedik alkalommal megtartott felvonulást az Élet Menete Alapítvány, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, a Főpolgármesteri Hivatal, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, illetve zsidó és nem zsidó ifjúsági szervezetek közösen rendezik.

A menet indulása előtt, kora délután Kövér László parlamenti házelnök mondott beszédet a Terror Házánál. A megemlékezésen a politikus arról beszélt, hogy a holokauszt idején "aljas sebészi munkával" egy egész nemzedéket vágtak ki az életből, ami a nemzet tragédiája és a megbomlott egyensúly igazán sohasem helyrehozható. "A múltat nem csak eltörölni nem lehet, de elfelejteni sem szabad" - tette hozzá.

A beszédek után az Országgyűlés elnöke és Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója közös gyertyagyújtással emlékezett a holokauszt áldozataira.