Rendőrök, mentősök és Gyurcsány Ferenc tüntet a kormány ellen szombaton

Vágólapra másolva!
Az alkotmányozás és a kormányzati tervek ellen tüntetnek ma több helyen is Budapesten. A rendvédelmi dolgozók 24 órás demonstrációra készülnek, de utcára vonul Gyurcsány Ferenc és a Charta is.
Vágólapra másolva!

Az egész héten tartó tüntetések után szomaton is utcára vonul több szervezet is Budapesten a kormány és a parlamenti többség intézkedései ellen. A Rendészeti és Közigazgatási Dolgozók Szakszervezete (RKDSZ) 24 órás demonstárcióra készül. A fegyveres testületek és a mentősök közösen gyülekeznek tíz órakor a Hősök terén, ahonnan a tervek szerint 11 órakor az Andrássy út - Bajcsy-Zsiliniszky út - Alkotmány utca útvonalon átvonulnak a Kossuth térre, és ott folytatják a demonstrációt. A tüntetők képviselői délután egy órakor a kormány képviselőivel terveznek egyeztetést, a tüntetők pedig délután egykor és este nyolckor is felvonulnak a Parlament körül.

Az RKDSZ tagjai a héten már több tüntetést is tartottak a Kossuth téren, pénteken este például a tűzoltók demonstráltak. A szervezet elsősorban a Széll Kálmán-terv miatt vonult utcára, az ellen tiltakoznak, hogy a március elején bejelentett kormányzati intézkedéscsomag módosítja a nyugdíjkorhatárokat, és megszünteti a rendvédelmi dolgozók korkedvezményes nyugdíját.

Délután három órakor a Parlamenttől nem messze, a Batthyány-örökmécsesnél tüntet az alkotmányozás ellen a Magyar Demokratikus Charta. Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök a Facebookon videóüzenetben azzal invitálja követőit a tüntetésre, hogy meg kell küzdeni a kormánnyal, amely el akarja venni a köztársaság nevét, és rá akarja erőltetni a saját akaratát az országra.

Az új alkotmányt várhatóan hétfőn fogadja el a parlament, tiltakozásul vasárnap még az LMP is utcára vonul.