Ultimátumot adtak a kormánynak a rendvédelmi dolgozók

Vágólapra másolva!
Kevesebb mint ötven tüntető Kossuth téri virrasztásával folytatódott szombat éjszaka a kormány nyugdíjlépései ellen tiltakozó rendvédelmi dolgozók tüntetése. A szervezők szerint, ha nem jutnak egyezségre a kormánnyal, újabb demontráció lesz.
Vágólapra másolva!

Kónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének elnöke a tűzoltóknak, rendőröknek és börtönőröknek Parlament épülete körül tartott fáklyás felvonulása után, szombaton azt mondta: Ha nem jutnak megállapodásra a kormánnyal, "még nagyobb szabású megmozdulást" tartanak.

Az érdekképviseleti szervezet vezetője arra kérte a rendvédelmi dolgozókat, hogy kedden, amikor az Országgyűlés rendészeti bizottságának tagjaival tárgyalnak, támogassák őket a jelenlétükkel az Országház épülete előtt. A Parlament mellett mintegy háromtucatnyian maradtak a demonstrálók sátra mellett "éjszakai virrasztásra".

A rendvédelmi dolgozók szombat délelőtt légvédelmi szirénával, mankóra támaszkodva, vállukon koporsóval kezdték meg 24 órásra tervezett demonstrációjukat. Az Andrássy utat vízzel elárasztó demonstrálók a Kossuth tér felé menet füstbombákat dobáltak. A tüntetők azért tiltakoznak, mert nem akarják, hogy a kormány elvegye a korkedvezményes nyugdíjukat. (A szombati tüntetésen készült képeinket itt nézheti meg.)