Hamis tanúzás miatt gyanúsítottként hallgatták ki Szilvásy Györgyöt

Vágólapra másolva!
Gyanúsítottként hallgatott ki a Budapesti Nyomozó Ügyészség egy volt minisztert. Az MTI úgy tudja, Szilvásy György korábbi titokminiszterről van szó, aki állítólag nem fizetett ki 30 facsemetét. Szilvásy szerint számlával tudja igazolni magát.
Vágólapra másolva!

A Fővárosi Főügyészség szóvivője szerint hamis tanúzás miatt gyanúsítottként hallgatott ki a Budapesti Nyomozó Ügyészség egy volt minisztert. Skoda Gabriella nem nevezte meg a gyanúsítottat, az MTI ugyanakkor úgy tudja, hogy Szilvásy György volt titokminiszterről van szó.

A szóvivő csak annyit közölt, hogy egy korábbi, a Központi Nyomozó Főügyészségen tett tanúvallomása miatt gyanúsították meg az egykori minisztert, aki érdemi és részletes védekezést terjesztett elő, illetve panasszal élt kihallgatása ellen.

A Magyar Televízió (MTV) Híradója úgy tudja, hogy a Gyurcsány-kormány titokminisztere a gyanú szerint 2010. július 27-én, a Benedek Fülöp volt agrárállamtitkár ellen folyó nyomozás során tett valótlan tartalmú tanúvallomást.

Szilvásy - a Híradó beszámolója szerint - az ügyészségi nyomozók kérdésére akkor azt mondta, kifizette azt a 30 különleges gesztenyefa-csemetét, amelyet Benedek Fülöp szerzett neki. Az ügyészség szerint viszont Szilvásy György azóta sem fizette ki a facsemetéket. A Független Hírügynökség jelentése szerint Szilvásy György a 30 facsemetéről megtalálta a számlát, így bizonyítani tudja, hogy kifizette azokat. A számla azért nem volt nála, mert nem tudta, milyen ügyben akarnak vele beszélni az ügyészek.