Költségvetési felügyelőket rendelt ki a kormány több egyetemhez

Corvinus Egyetem, Budapest
Vágólapra másolva!
A Budapesti Corvinus Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, valamint a Károly Róbert Főiskola is revizort kap; feladatuk a szabályszerű és takarékos működés megteremtése lesz.
Vágólapra másolva!

Két egyetemhez és egy hivatalhoz költségvetési főfelügyelőt, míg három másik egyetemhez és egy intézethez költségvetési felügyelőt rendelt ki azonnali hatállyal a kormány - az erről intézkedő határozat a Magyar Közlöny 38. számában jelent meg.

A főfelügyelők a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalához, a Budapesti Corvinus Egyetemhez és a Pécsi Tudományegyetemhez érkeznek majd, míg a felügylők a Nyugat-magyarországi Egyetem, a Károly Róbert Főiskola, a Szolnoki Főiskola, továbbá az Országos Idegtudományi Intézet gazdálkodását ellenőrzik majd.

Az államháztartási törvény tavaly augusztustól hatályos módosítása teszi lehetővé a költségvetési főfelügyelők és felügyelők kirendelését. Ilyen felügyelőket kirendelni a központi költségvetési fejezetekhez, a fejezetekhez tartozó költségvetési szervekhez, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjaihoz és az elkülönített állami pénzalapokhoz lehet. Ennek célja az intézmény költségvetése és költségvetés-politika összhangjának, illetve a takarékos, szabályszerű működésnek a megteremtése.