Vágólapra másolva!
A témában állást foglalók kétharmada szerint szükség van új alaptörvényre, és a végszavazásra váró normaszöveg egyes tartalmi elemeit is legalább ekkora arányban támogatják - derült ki a Nézőpont Intézet április 4. és 7. között, a Heti Válasz számára készült közvélemény-kutatásából.
Vágólapra másolva!

Az országgyűlés előtt fekvő alaptörvény-tervezet normaszövegének több tartalmi elemeivel egyetért a magyarok többsége. A Nézőpont Intézet által megkérdezettek 88 százaléka egyetért a történetei alkotmány és Szent Korona megemlítésével a nemzeti hitvallásban, és hasonlóan nagy támogatást élvez a kereszténység nemzetmegtartó szerepének az elismerése, valamint a különböző vallási hagyományok megbecsülése is (80 százalék). A forint hivatalos fizetőeszközként való rögzítése a válaszadók 75 százaléka szerint természetes az alkotmányban. Hasonlóan magas, 74 százalék azok aránya, akik szerint a kormány az állam nevében nem vehet fel olyan kölcsönt, amely az államadósságnak egy meghatározott szint fölé emelkedését eredményezi.

A megkérdezettek 66 százaléka gondolja úgy, hogy a huszadik századi diktatúrák uralma alatt elkövetett embertelen bűnök elévülhetetlenek. Az új alaptörvény elfogadása utáni részletes szabályozások egyik legvitatottabb pontja lehet az ön- és tulajdonvédelem definiálása, a társadalom ugyanis egyértelműen elutasítja az önvédelmi fegyverhez jutás szabályainak könnyítését. A megkérdezettek 21 százaléka elvárja, 73 százaléka azonban elutasítja az előírások enyhítését.

A kormánypári szimpatizánsok 79 százaléka, a Jobbik táborának pedig 66 százaléka támogatja az alkotmányozást, az MSZP szimpatizánsainak 60, az LMP szimpatizánsainak pedig 46 százaléka azonban elutasítja a mostani szöveg megváltoztatását. Az alkotmányról szóló esetleges népszavazás az elfogadásra váró szabályok szerint eredményes lenne, hiszen azon most vasárnap saját bevallása szerint az emberek 62 százaléka részt venne. A részvételüket biztosra ígérők 51 százaléka, az érvényesen válaszolóknak pedig 67 százaléka állította, hogy igennel szavazna az új alaptörvényre.

A közvélemény-kutatást a Nézőpont Intézet készítette április 4. és 7. között, a Heti Válasz című újság számára.