Megfizeti a különadót Lázár János

Vágólapra másolva!
Maradéktalanul eleget tesz 98 százalékos különadó-fizetési kötelezettségének Lázár János, Hódmezővásárhely polgármestere - áll a polgármesteri hivatal közleményében. Ki nem vett szabadságai miatt kapott pénzét pedig egy vásárhelyi alapítványnak utalta át Lázár.
Vágólapra másolva!

A törvényi előírásoknak megfelelően befizeti Lázár János, fideszes polgármester a juttatásai 2 millió forint feletti részét érintő, 98 százalékos különadót - áll a város polgármesteri hivatalának szerdai közleményében.

Az önkormányzat 2006-ban és 2010-ben összesen 4 149 814 forintot állapított meg Lázár részére munkaviszonya megszűnése miatt és ki nem vett szabadság megváltása címén. Az összeget a hivatal a fideszes képviselő kérésére közvetlenül egy a vásárhelyi fiatalok tanulmányait segítő alapítványnak utalta át.

Lázár János a korábbi évekre vonatkozó 865 570 forint adót már megfizette, míg a tavalyi évre vonatkozó több mint 1,2 millió forintos kötelezettségének a határidő betartásával tesz eleget - írja a közlemény.