Provokációnak tartja a hajdúhadházi járőrözést a helyi fideszes képviselő

Vágólapra másolva!
Szándékos provokációnak nevezte a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület hajdúhadházi járőrözését a település fideszes országgyűlési képviselője. A politikus felszólította az eredeti tervek szerint vasárnapig maradó, gárdaegyenruhát viselő járőrözőket, hogy hagyják el a települést. Hajdúhadház polgármestere szerint hisztériakeltésről van szó.
Vágólapra másolva!

Tarsó László, Hajdúhadház fideszes országgyűlési képviselője a városházán tartott sajtótájékoztatón szándékos provokációnak nevezte a gárdaegyenruhások járőrözését, amely szerinte nem szolgálja a település érdekeit. A politikus úgy fogalmazott, a Jobbik napjainkban már csak a feszültség fokozásával és a települési közösségek életébe való provokatív beavatkozással tudja fenntartani a közvélemény figyelmét, semmitől sem riad vissza apadó táborának megtartása érdekében.

A politikai haszonszerzés legundorítóbb módja, amikor a helyi közösségek összeugrasztásával felkavarják a gerjedő indulatokat, kihasználják a gondjaikra megoldást váró és remélő emberek hiszékenységét - fogalmazott Tarsó. Hozzátette azt is, hogy "az egyelőre még csak gázspray-vel masírozó jobbikos álpolgárőrség" e kettős célt szolgáló akciójával lerombolja a húsz éve működő, mintegy kilencvenezer tagot számláló magyar polgárőr-társadalom megítélését".

Csáfordi Dénes, Hajdúhadház fideszes polgármestere hisztériakeltésnek minősítette a jobbikos egyesület akcióját, amely nem szolgálja a település érdekeit, sőt a közbiztonságban is új problémákat generál. Az egyesület szerdán két szomszédos településre, Téglásra és Bocskakertire is kiterjesztette a járőrözést.

Gyöngyöspata után hétfőn Hajdúhadházon kezdett járőrözni mintegy kétszáz emberrel a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület. Rubi Gergely, a Jobbik országgyűlési képviselője a Független Hírügynökségnek azt mondta: sorra kapják a felajánlásokat a lakosságtól a hétfő este érkezett polgárőrök ellátására. A messzebbről (Zala, Komárom-Esztergom megyéből) érkezetteket 12 családi háznál szállásolták el, a közeli településeken lakók (70-80 ember) szolgálat után hazamennek. Rubi Gergely elmondása szerint a helyiek üdítővel, süteményekkel kínálják a polgárőröket, "volt, aki egy fél marhát, más egy egész disznót, mások csirkéket ajánlottak fel az ellátásukhoz" - tette hozzá. Az egyesület az eredeti tervek szerint vasárnap estig maradna a településen, bár korábban Rubi azt mondta, két hétig, összesen kétszáz taggal járőröznek majd a településen. A hétvégére várják Vona Gábort, a Jobbik pártelnökét is.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság és a Készenléti Rendőrség állománya emelt létszámmal lát el szolgálatot Hajdúhadházon egy korábbi bűncselekmény miatt. A hajdú-bihari főkapitányság közleménye szerint a rendfenntartás állami monopólium, arra csak a rendőrségnek van felhatalmazása. "Az a személy, aki ebben a tevékenységben gátolja a rendőrséget, vagy önhatalmúlag átlépi a jogszabály adta kereteket, törvénysértést követ el" - írták

Az [origo] településen készült helyszíni riportját itt nézheti meg. Az egyesület Gyöngyöspatán és Hejőszalontán is járőrözött korábban. Az [origo] a településeken készített riportjait a helységnévre kattintva olvashatja el.