Egy "dagadt kommunistát" emlegettek a romagyilkosság vádlottjai

Vágólapra másolva!
Az egyik vallomás szerint a vádlottak által csak egy "dagadt kommunistaként" emlegetett férfitől is raboltak fegyvereket a romagyilkosságok elkövetésével vádolt férfiak. A szerdai tárgyaláson kiderült az is, hogy a másodrendű vádlott lakásán a rendőrök Adolf Hitler Mein Kampf című könyvét is lefoglalták. Egy másik vallomás szerint az elsőrendű vádlott K. Árpád a rendőrökkel azt közölte, hogy nyaralás közben az interneten vásárolta az egyik nála talált fegyvert.
Vágólapra másolva!

Bár a bíró által eredetileg meghirdetett terv jövő hétig tartana a vádlottak meghallgatása a Pest Megyei Bíróságon, úgy tűnik Cs. Istvánon kívül más vádlott nem tesz vallomást a romagyilkosságok tárgyalássorozatán. A szerdai tárgyaláson továbbra is a vádlottak korábban a rendőrségnek tett vallomásainak felolvasásával folytatódott a per, holott korábban még valamennyi vádlott védője azt mondta, védencük vallomást fog tenni a bíróságon.

A szerdai nap az elsőrendű vádlott, K. Árpád vallomásainak felolvasásával folytatódott, amelyből mindössze annyi derült ki, hogy a nála talált egyik fegyverről azt mondta, hogy a Vatera nevű aukciós honlapon vásárolta. Azt mondta, az egyik keszthelyi, családi nyaralása során vásárolta meg egy közelben lakó vadásztól. Azt mondta, azért nem volt rá engedélye, mert a vadász azt mondta neki, hogy erre a fegyverre ez nem szükséges.

A sértettektől tartott az egyik vádlott

A helyszíni kihallgatások jegyzőkönyveinek felolvasása is megkezdődött a bíróságon. Ezekből többek között az derült ki, hogy a másodrendű vádlott, K. István a piricsei akció rekonstruálásakor volt jelen (K. Árpád és K. István az első három támadásnál ismerte el részvételét: a galgagyörki, a piricsei és tarnabodi akciónál). K. István a bíróságon tett észrevételében azt mondta, hogy saját biztonsága érdekében nem vett részt más helyszíni kihallgatáson. Szerinte Piricsén a sértettek három méterre voltak tőle, és szidalmazták. "Az egész utcasor tíz méteren belül volt" - tette hozzá K. István. Azt mondta, azért sem akart akkor bővebb vallomást tenni, mert a sértetteket befolyásolhatta volna.

A tárgyalás második szünetéig K. István és P. Zsolt összes rendőrségi kihallgatását felolvasták, amelyekből az derült ki, hogy általában nem akartak vallomást tenni. Az is kiderült, hogy K. István albérletében a nyomozók egy Adolf Hitlerről szóló portrét és a Mein Kampf című könyvet is lefoglalták. P. Zsolt egyszer sem tett vallomást, annak ellenére, hogy a nyomozók egyes bizonyítékokat is a férfi elé tártak.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
További képek a tárgyalásról, kattintson!

A vádlottak vallomásainak felolvasása Cs. István rendőrségi jegyzőkönyveivel zárult. A [origo] által is megszerzett jegyzőkönyvekben számos ellentmondás van. Cs. István az általuk használt felszerelések beszerzéséről azt mondta, arra is volt példa, hogy négyen Budapestre utaztak bakancsot vásárolni. Az utazásról az derült ki, hogy közösen ebédeltek is, és egy másik boltba is elmentek, ennek fényében meglepőnek tűnik Cs. István azon korábbi állítása, hogy csak köszönő viszonyban volt P. Zsolttal.

A KBH-s kapcsolat

Társairól azt is mondta Cs. István, hogy azt követően, hogy a 2009 áprilisi tiszalöki gyilkosság után megtudták, hogy a Katonai Biztonsági Szolgálat (KBH) tartótisztje megkereste Cs. Istvánt, teljesen megváltozott a viselkedésük vele szemben. Az egykor Koszovóban katonaként szolgáló Cs. István többször is találkozott tartótisztjével még a gyilkosságok előtt, és amikor a tiszalöki eset után megkereste, Cs. Isvtán szerint K. Árpád teljesen kiborult ezen.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=KA5tdnsGHrxkj5lj

Cs. István szerint a tiszalöki gyilkosság után egy hónappal kereste meg tartótiszje, és ezt követően vádlott-társai teljesen bizalmatlanná váltak vele szemben, minden lépését ellenőrizték. "Nem engedték meg, hogy cigizzek, vagy hogy igyak, mert akkor megváltozik a viselkedésem" - mondta rendőrségi vallomásában Cs. István. Azt mondta, többször is megfenyegették, és szerinte K. Árpád számára "egy emberi élet, csont és bőr, nem létezik számára a lélek".

Cs. István egyik vallomása után K. Árpád tett észrevételt, de annyira halkan mondta, hogy Miszori László felszólította, hogy beszéljen hangosan, amire K. Árpád csak annyit mondott, hogy "kevés a levegő, melege van és fáradt", majd anélkül, hogy megismételte volna észrevételét, leült. "Most ezen nem megsértődni kell, mindenki ugyanezt érzi a teremben" - mondta erre Miszori.

A negyedrendű vádlott rendőrségen tett vallomásában azt mondta egy K. Istvánnal folytatott beszélgetésre hivatkozva, hogy két rablás során szerezték be a fegyvereket. A vádiratban is ismertetett besenyszögi eset előtt Cs. István szerint egy egyedül élő férfitől is zsákmányoltak fegyvereket. Cs. István nem említette, hogy kik vehettek részt a rablásban, és hol történhetett, csak annyit mondott, hogy feltehetőn baloldali beállítottságú lehetett a sértett, mert többször is azt mondták neki az akció során, hogy "dagadt kommunista".

Bejelentés elfogultság miatt

A tárgyalás kezdetén Bérdi Zsolt, az elsőrendű vádlott, K. Árpád védője a tanácsvezető bíró elfogultságáról tett bejelentést. Bérdi azzal okolta, hogy szerinte Miszori László elfogult, hogy a legutóbbi, pénteki tárgyaláson az egyik vádlott vallomásának felolvasása előtt azt mondta, "izgalmas rész következik". Bérdi szerint viszont Miszorinak nem tiszte minősíteni egy vádlotti vallomást.

Bérdi azt is mondta, hogy ezen a tárgyaláson Miszori a jegyzőkönyveket olvasva "valami olyasmit mondott", hogy "ez a telefon K. Árpád kezében volt", majd hozzátette, hogy "bocsánat, ezt én írtam bele". Bérdi szerint egy prejudikáció, és a bíró elfogultságára utal. Miszori erre csak annyit reagált, hogy nem érzi magát elfogultnak.

A per jövő héten folytatódik, várhatóan a tanúk meghallgatásával.