Budai: Maffiaszerű lakásértékesítés a HM közreműködésével

Vágólapra másolva!
Az elszámoltatási kormánybiztos szerint "maffiaszerű lakásértékesítési rendszer" működött a szocialista kormány idején a honvédelmi tárca közreműködésével. Budai Gyula szerint volt olyan eset, amikor összesen 48 millió forintot fordított a tárca egy lakásra, amelyet később Gömbös János volt miniszteri biztos 8,3 millió forintért vett meg.
Vágólapra másolva!

Az elszámoltatási kormánybiztos szerint jól szervezett, "maffiaszerű lakásértékesítési rendszer" működött az előző szocialista kormány idején a honvédelmi tárca közreműködésével. Budai Gyula szerdai budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, Fapál László, a honvédelmi tárca korábbi közigazgatási államtitkára összesen közel százmillió forintért vásárolt lakásokat 2006-ban gyermekeinek, illetve saját részre. Mint kifejtette, az ingatlanok azok közül valók, amelyeket 2005-ben a Mesternívó Kft. a honvédelmi tárcának megvételre felajánlott.

A biztos felidézte a közigazgatási államtitkár korábbi ingatlanvásárlását is. Mint mondta Fapál László három szolgálati lakást vásárolt meg. Az elsőt, egy X. kerületi 73 négyzetméteres lakást, 1988-ban vette meg 1,4 millió forintért. Ezt követően Táborfalván 2001-ben 3 millió forint munkáltatói kölcsönből kezdett el építkezni. 2005 májusában a HM a Mesternívó Kft.-től egy 146 négyzetméteres luxuslakást vásárolt. Ezt megelőzően, még áprilisban Fapál László arra nyújtott be igényt a honvédelmi miniszterhez, hogy szolgálati lakást szeretne igényelni. Ezzel egyidejűleg a kft. öt darab, 50-64 négyzetméter közötti lakást ajánlott fel a HM-nek megvételre - ismertette.

Budai Gyula közölte: 2006.január 12-én az államtitkár a miniszternek felterjesztette az általa bérelt, 146 négyzetméteres szolgálati lakást értékesítésre, "azaz ezt lakást 65 millió forintért célirányosan Fapál Lászlónak vette meg a tárca". A miniszter - folytatta - ezt meg is tette, és Fapál László a Répás utcai ingalant ki is jelölte értékesítésre.

A kormánybiztos elmondása szerint az ingatlant az államtitkár 2006. júliusában 22 millió forintért vette meg az akkori feleségével. Ugyanebben az időszakban az államtitkár két nagy értékű ingatlant is vásárolt gyerekei részére a XIII. kerületi Röppentyű utcában.

Budai Gyula szerint adódik a kérdés, honnan került elő százmillió forint lakásvásárlásra 2006-ban. A kormánybiztos válaszként idézte Oláh János dandártábornok vallomását, aki arról beszélt, hogy 2006-ban év elején 12 millió forintot vitt Fapál Lászlónak egy táskában, a pénz borítékban volt. A borítékot átadta, az államtitkár pedig abból kivett négymillió forintot, egy piros whiskys dobozba tette, és azt mondta, a főnökének lesz. A főnök Juhász Ferenc minisztert jelentette - idézte. A kormánybiztos hozzátette: a vesztegetési ügy fő gyanúsítottja arra az időszakra teszi a vesztegetési pénzek átadását, amikor az államtitkár nagy értékű ingatlanvásárlásokba kezd és közel 100 millió értékben vásárol ingatlanokat.

48 millió forintot költöttek egy lakásra, majd 8,3 millióért eladták

Hasonló konstrukcióban vásárolt ingatlant Gömbös János korábbi miniszteri biztos, aki szolgálati lakásának értékesítését kérte a tárca vezetőjétől - mondta, hozzátéve: az ingatlant korábban 30 millióért vették meg, a vásárlás után felújítására több mint 18 millió forintot fordítottak költségvetési forrásból, majd a biztos 8,3 millióért vehette meg.

Budai Gyula jelezte: húsz hasonló ügyben folytat vizsgálatot. Összegzése szerint az ügyek hasonlósága, hogy mind Fapál László, mind Gömbös János egy összegben fizették ki a vételárat, nem kértek részletfizetést, és nagy értékű felújításokat hajtottak végre költségvetési forrásból.

A kormánybiztos a személyét ért támadások kapcsán azt mondta: Török Zsolt szocialista politikusnak az ő lakásvásárlására vonatkozó kijelentései miatt a bíróságon kell felelnie, ellene rágalmazás miatt feljelentést tesz. Budai Gyula a sajtótájékoztatón elmondta, hogy 1990-ben fiatal ügyészként kapott egy szolgálati lakást a katonai ügyészségtől, ez a lakás minden luxust nélkülöző, 52 négyzetméteres ingatlan volt. A lakást saját költségére újíttatta fel. 1994-ben a HM azt a házat, amelyben a lakás volt eladásra jelölte ki, harminc másik lakással együtt, és megvételre ajánlotta fel neki.

Az ingatlan értéke 2,8 millió forint volt, ha ennek 30 százalékát egy összegben kifizette volna, akkor a lakás a tulajdonába kerül. Mivel nem volt olyan anyagi helyzetben - folytatta - az ingatlant részletre tudta megvásárolni, és amíg ez tartott, nem került a lakás a tulajdonába. 1998-ig fizette a részleteket, s a lakásban egy négytagú család élt - tette hozzá. Ez az a luxuslakás, amiről Török Zsolt "nagy elánnal beszélt" - mondta Budai Gyula, hozzátéve: Ezt próbálták párhuzamba állítani Fapál László és Gömbös János ingatlanvásárlásaival, és a vizsgált HM-vezetők lakásvásárlásaival. Megjegyezte: Míg Fapál László és Gömbös János vezető beosztású HM-tisztviselők voltak, ő hadnagyi rendfokozatú katonai ügyész volt, és a katonai ügyészségen valamennyi kollégája kapott szolgálati lakást.