Blikk: Bajnai Gordon Amerikába megy tanítani

Vágólapra másolva!
New Yorkban fog tanítani Bajnai Gordon - írja a Blikk. A lap szerdai száma szerint a volt miniszterelnök a Columbia Egyetemen az uniós gazdaságpolitikával kapcsolatban tart majd képzést. A volt miniszterelnök titkársága reagált a lapban megjelentekre, és kihangsúlyozta, hogy Bajnai csak szeptemberben és októberben tanít majd Amerikában.
Vágólapra másolva!

A Blikk információi szerint hamarosan New Yorkba költözik Bajnai Gordon, a volt kormányfő a Columbia Egyetemen lesz oktató. A napilap a volt miniszterelnök környezetéből származó forrásokra hivatkozva azt írta: Bajnai Gordont még az év elején kérte fel az intézmény vezetése, hogy tartson kurzust náluk, ő pedig elfogadta a meghívást. A volt miniszerelnök titkársága szerint Bajnai mindössze két hónapot, a szeptembert és az októbert tölti majd New Yorkban.

A Blikk értesülései szerint Bajnai az Európai Unióról, az uniós gazdaságpolitikáról tart majd képzést Amerikában, előadásokat és szemináriumokat egyaránt. Hetente több napot készül, sőt a Közép-európai Egyetemen is beült próbaképpen Balázs Péter volt külügyminiszter kurzusára a hallgatók közé, hogy a diákok oldaláról is tapasztalatot gyűjtsön, és minél felkészültebb legyen, amikor szeptemberben a tengerentúlon elkezdődik a szemeszter - mondták a napilapnak a volt kormányfőt ismerő források.

Bajnai Gordon az új kormány hivatalba lépése óta ritkán szólal fel, korábban azt is kijelentette, hogy visszavonul a magyar közélettől. Kedden a Magyar Tudományos Akadémián tartott előadásán sem bírálta nyíltan Orbán Viktort, de miközben a magyar uniós elnökség lebonyolításán dolgozó tisztviselőket dicsérte, az európaktumból való kimaradást bírálta. Erről itt olvashat bővebben.