Rendőri túlkapások történtek a Fradi-UTE meccsen a Jobbik szerint

Vágólapra másolva!
A Jobbik egyik képviselője szerint rendőri túlkapások voltak az április elsejei Ferencváros-Újpest focimeccs után. Apáti István képviselő azt mondta, hogy ő maga két olyan esetet is látott, amikor a rendőrök ok nélkül vertek meg szurkolókat a mérkőzés után.
Vágólapra másolva!

A Jobbik szerint az április elsejei Ferencváros-Újpest NB I-es labdarúgó mérkőzésen több rendőri túlkapás is történt. Az ellenzéki párt követeli az érintett rendőrök "kemény felelősségre vonását" - jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Apáti István. A jobbikos országgyűlési képviselő, aki maga is jelen volt a mérkőzésen, elmondta: két konkrét túlkapásnak is szemtanúja volt.

Először rögtön a mérkőzés után, amikor a rendőrök "minden ok nélkül rátámadtak a kifelé vonuló hazai szurkolókra", másodszor pedig egy közeli vendéglátóhely előtt, ahol a rendőrök szintén ok nélkül megütöttek több szurkolót, egyet pedig kiemeltek a tömegből és "hatan ugrottak rá". Apáti István szerint több rendőr azonosító számát is megjegyezte és kész tanúskodni, ha szükséges.

Az ellenzéki képviselő elmondta: A meccs biztosításában "óriási parancsnoki hibákat követtek el" és szerinte néhány rendőrnek az volt a hozzáállása, hogy "ha nincs balhé, akkor majd mi csinálunk". Pedig hosszú idő után ez lehetett volna az első, szurkolói incidens nélküli mérkőzés - véli Apáti István.

Az [origo] megkereste a BRFK Kommunikációs Osztályát az ügyben, de későbbre ígértek tájékoztatást.

A meccsről itt olvashat bővebben.