Meggyanúsították az autókat összetörő kislány anyját

Vágólapra másolva!
Kiskorú veszélyeztetése miatt eljárás indult egy nő ellen, aki kilencéves kislányát tanította vezetni, feltehetően ittasan. A kormánynál ülő gyerek vasárnap összetört három autót, kidöntött egy fát, és villanyoszlopnak ütközött.
Vágólapra másolva!

Kiskorú veszélyeztetése és járművezetés tiltott átengedése miatt eljárást indított egy budapesti nő ellen a BRFK. Feltehetően a nő hibája miatt okozott balesetet kilencéves kislánya, akit a rendőrség szerint az asszony valószínűleg ittas állapotban vezetni tanított. A volánnál ülő kislány a XVIII. kerületi Havanna utcában vasárnap délelőtt balesetet okozott: megrongált három parkoló autót, felszaladt egy füves területre, ahol kidöntött egy fát, és végül villanyoszlopnak ütközve állt meg - közölte a rendőrség.

Forrás: MTI/Mihádák Zoltán
Anya és lánya vasárnap a baleset helyszínén

A vasárnapi híradásokban az is szerepelt, hogy egy kocsit totálkárosra tört a kislány, az autóban ülő ember pedig könnyebben megsérült. A BRFK hétfői közleményében erről nincs szó, az [origo] kérdéseire pedig később ígértek választ. A baleset körülményeit a kerületi kapitányság szakértők bevonásával vizsgálja.