Lázár visszavonta a rejtélyes alaptörvény-módosítót

parlament, országgyűlés, Lázár János
Vágólapra másolva!
Nem bocsátják szavazásra a parlamentben az a kormánypárti, de a Fideszen belül is zavart okozó javaslatot, amely szerint az alkotmánybíráknak a jövőben az úgynevezett történeti alkotmány alapján kellene döntéseket hozniuk. Az indítványt a benyújtója, Lázár János pénteken visszavonta, de nem árulta el, hogy ki fogalmazta meg, és pontosan mi volt vele a szándéka.
Vágólapra másolva!

Visszavonta az egyik, a készülő alaptörvényhez benyújtott módosító indítványát Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője. A kormánypárti módosítók közt utolsóként, 99-es sorszámon benyújtott javaslat szerint az Alkotmánybíróságnak (Ab) az alaptörvény mellett a történeti alkotmány, illetve a sarkalatos (kétharmados) törvények alapján kellett volna meghoznia döntéseit.

A javaslat elfogadása esetén valószínűleg komoly bizonytalanságot okozott volna, hiszen nem egyértelmű, hogy mi számít történelmi alkotmánynak, és mennyiben lehet régi (akár évszázadokkal ezelőtt meghozott) törvényekre hivatkozni. Másrészt, ha a sarkalatos törvények az Ab döntéseinek alapjává válnak, az azt is jelentheti - bár a javaslat ezt nem mondta ki egyértelműen -, hogy ezeket a törvényeket nem bírálja felül.

A parlament alkotmányügyi bizottságának többsége múlt kedden nem támogatta a módosító indítványt, de annyi szavazatot kapott, hogy a plenáris ülésen feltegyék szavazásra. Gulyás Gergely fideszes képviselő, az alaptörvény egyik szövegezője azonban azt mondta: az indítvány minden pontja tragikus következményekkel járna. Gulyás korábban az [origo] érdeklődésére azt mondta: nem tud róla, hogy erről a módosító javaslatról döntés született volna a Fidesz elnökségi ülésén.

Lázár pénteken az MTI-nek nem árulta el, hogy ki volt a módosító javaslat szerzője. Mivel rajta és Harrach Péter KDNP-frakcióvezetőn kívül a kormánypártok összes képviselője aláírta az alaptörvény tervezetét, előterjesztőként nem nyújthatnak be módosító indítványokat, erre csak a két frakcióvezető jogosult. A frakcióvezető csak azt mondta: a javaslat nagy vitát váltott ki a frakcióban és a jogi szakmában is.

Arra a kérdésre, hogy ezzel a javaslattal az volt-e a benyújtók szándéka, hogy a kétharmados törvények elbírálása kikerüljön az Ab hatásköréből, Lázár így válaszolt: "Igenis tisztázni kell, hogy a sarkalatos törvényeknek és az alaptörvénynek milyen lesz a viszonya egymással. (...) Én megfontolásra érdemesnek tartottam ezt a javaslatot."