Vágólapra másolva!
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének vezetője, Zoltai Gusztáv is a Hunvald-ügy bírósági tanúi között szerepel, ő azonban az [origo] kérdésére azt mondta, nem tudja, miért akarják beidézni. Egy korábbi sajtóhír szerint a csalással vádolt Hunvald György egykori erzsébetvárosi polgármester Zoltaihoz fordult segítségért, amikor megtudta, hogy nyomoznak ellene.
Vágólapra másolva!

Tanúként fogja meghallgatni a bíróság a Hunvald-ügyben Zoltai Gusztávot, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) ügyvezető igazgatóját is - derül ki a vádiratból. Az iratban csak annyi áll, hogy a vád oldalán fog tanúskodni, maga Zoltai pedig nem adott felvilágosítást arról, hogy mi a szerepe a perben. "Nem tudom, miért idéztek be, ez majd a bíróságon kiderül" - mondta kérdésünkre Zoltai szűkszavúan, majd megköszönte érdeklődésünket, és letette a telefonját.

A Mazsihisz ügyvezető igazgatójának a neve tavaly novemberben merült fel először a Hunvald-ügyben. Akkor a Magyar Nemzet a birtokába jutott nyomozati anyagokra hivatkozva azt írta, hogy Hunvald György segítséget kért Zoltaitól. A rendőrség a letartózatatása előtti időben lehallgatta Hunvald György telefonját, a lap a beszélgetésekről készült jegyzőkönyvekből közölt részleteket.

Hunvald ezek szerint felhívta többek között Zoltai Gusztávot is, és azt mondta neki, hogy az ügyészségen nagyon rá vannak szállva. Zoltai erre megkérdezte Hunvaldtól, hogy utánanézzen-e a dolognak. Hunvald igent mondott, és közölte, hogy a Központi Nyomozó Ügyészségről van szó. "Ott el kéne sikálni, mert egyszerűen nem lehet normálisan hogyhívjákolni" - mondta a lap szerint Zoltainak, aki megígérte neki, hogy utánanéz és "odafigyel". A cikkből nem derül ki, hogy a beszélgetés mikor zajlott Hunvald és Zoltai között.

A Hunvald-ügy tárgyalása csütörtökön kezdődött a Fővárosi Bíróságon, tudósításunkat itt olvashatják. Az [origo] birtokába került vádirat részleteit, az ingatlanokkal elkövetett csalásoknak az ügyészség által felderített mechanizmusát megismerheti ebből a cikkből.