Az Orbán testőreit bíráló rendőr megbüntetésétől tart egy szakszervezet

Orbán Viktor miniszterelnök és Pintér Sándor belügyminiszter beszélget a próbaidős tiszthelyettes rendőrök ünnepélyes eskütételén . Balra Hatala József országos rendőrfőkapitány.
Vágólapra másolva!
Egy rendőrségi szakszervezet szerint olyan információik vannak, hogy retorziók érhetik azt a rendőr őrnagyot, aki nyíltan bírálta a miniszterelnök korábbi biztonsági főnöke vezetésével létrejött Terrorelhárítási Központot. Az őrnagy levelében egyebek mellett azt kifogásolta, hogy a terrorelhárítók a sajtóhírek szerint Audi Q7-es autókat kaptak, miközben máshol szinte semmire nincs pénz.
Vágólapra másolva!

A Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége (FRDÉSZ) szerint állásának elvesztésével fenyegetik Bajusz Ferenc rendőr őrnagyot, aki hétfőn nyílt levélben bírálta a tavaly létrehozott Terrorelhárítási Központ (TEK) kiemelt támogatását. Az FRDÉSZ csütörtöki közleménye szerint tűrhetetlen, hogy egy demokratikus országban bárkit atrocitás érjen azért, mert elmondja a véleményét, "még akkor is, ha rendőr az illető".

A TEK-et tavaly ősszel hozta létre az Orbán-kormány, feladatai közé tartozik a terrorelhárítás mellett a veszélyes bűnözők elfogása, illetve átvette a Köztársasági Őrezredtől a miniszterelnök és a köztársasági elnök védelmét is. A TEK élére Hajdu Jánost nevezték ki, aki korábban kommandósként szolgált a rendőrségnél, majd leszerelése után a Fidesz biztonsági igazgatójaként dolgozott. Tavaly ismét aktív állományba helyezték, és előléptették dandártábornokká.

Bajusz Ferenc hétfőn tett közzé a Facebook közösségi oldalon egy, Orbán Viktor miniszterelnöknek címzett nyílt levelet. Ebben, a kormányfő és Pintér Sándor belügyminiszter által korábban a rendőröknek küldött levélre válaszolva azt írja: "Ha esetleg nem mondták Önnek, a Rendőrség éppen a bányászbéka segge alól tekint fel a valóságra." Az őrnagy nyílt levele szerint vérlázító, hogy "a végeken nincs pénz semmire", de közben a "TEK nevű semmirekellő társaság meg Q7-es Audikkal furikázik".

Bajusz ezzel arra utalt, hogy a TEK számára a Blikk információi szerint több Audi Q7 típusú autót szereztek be, amelyeknek listaára 15 és 40 millió forint között van (az autók pontos számát és árát nem közölték). Az őrnagy azt is kifogásolja, hogy szerinte a TEK-nél egy őrmester is annyit keres, mint a rendőrség helyi szerveinél egy alezredes, miközben "semmit nem csinálnak". Az [origo] a Facebookon megkereste Bajuszt, de ő azt közölte: a rendőrség szabályainak megfelelően nem nyilatkozhat.

A BRFK korábban úgy reagált Bajusz Ferenc írására, hogy "magánvéleményének közléséhez valamennyi rendőrnek joga van, mindaddig, amíg a megfogalmazott vélemény stílusa és tartalma nem teszi méltatlanná hivatása gyakorlására". Kónya Péter, az FRDÉSZ elnöke azonban az [origo]-nak azt mondta: nem hivatalos csatornákon arról kaptak híreket, hogy esetleg megbízhatósági vizsgálat alá vonhatják az őrnagyot, vagy a "kifogástalan életvitelét" kezdhetik vizsgálni (ezekről a rendőrségen belüli eljárásokról itt olvashat).

Névtelenséget kérő rendőrök már tavaly ősszel arról beszéltek az [origo]-nak, hogy a rendőrségtől független, közvetlenül a belügyminiszter alá tartozó TEK létrehozása feszültségeket keltett az állomány soraiban. Ennek legfőbb oka, hogy a TEK-ben jóval magasabb fizetések vannak, mint a rendőrségnél: a vezetők fizetését a minisztériumi bérekhez képest határozták meg, az állomány pedig 150-450 százalékos pótlékot kap.

Hajdu János csütörtöki közleményében visszautasította az őrnagy állításait, amelyek szerinte "durván és igazságtalanul" sértik több száz kollégáját. Hajdu azt írta: "nyilvánvaló politikai célzattal" jelentek meg a sajtóban valótlan állítások a munkájukról. Hajdu szerint az Audikat nem a szervezet vezetői, hanem a bevetési állomány használja. "Ez nem kényelem és nem luxus kérdése, ez szakmai kérdés" - írta a főigazgató, aki szerint ezek az autók teszik lehetővé, hogy a kommandósok és felszerelésük gyorsan és biztonságosan jusson az akciók helyszínére.