Elítélné a Jobbikot a romastratégiát keveslő európai szocialista frakció

Vágólapra másolva!
Elkészült az Európai Bizottság előterjesztése, amely a magyar uniós elnökség által kezdeményezett romastratégia alapját jelenti. A tervek szerint már nyáron elfogadhatják a stratégiát, az Európai Parlament szocialista frakciója viszont hiányolja belőle a félkatonai szervezetekre vonatkozó összehangolt fellépést, sőt a Jobbik elítélésére szólítottak fel.
Vágólapra másolva!

Kedden benyújtotta az Európai Bizottság a romastratégia ajánlását, amelyet az Európai Parlament, majd a tagállamok vezetőiből álló Európai Tanács is tárgyal majd. Az előterjesztés szerint a helyi, sőt civil szintektől az uniós csúcsszervekig mindenkit be kell vonni a stratégia kialakításába.

Az Európai Parlament szocialista frakciója azonban élesen kritizálta az Európai Bizottság előterjesztését, mivel szerintük az nem foglalkozik a félkatonai szervezetek romaellenes tevékenységével. A Szocialisták és Demokraták nevű frakció közleményében "élesen elítélte" a szélsőjobboldali szimpatizánsok ezreinek romákat megfélemlítő akcióit, s ezek fényében "nem megfelelőnek" nevezték a bizottsági előterjesztést.

Monika Flasíková-Benová frakcióvezető-helyettes szerint nem csak rossz lakhatási körülményekkel küzdenek a romák, hanem "növekvő terrorral" is. Szerinte a magyarországi megfélemlítő akciók mögött álló Jobbikot erősen és egyhangúan el kell ítélni. "Felszólítjuk a magyar uniós elnökséget, hogy azonnal állítson meg mindenféle félkatonai szerveződést és minden hasonló tevékenységet" - mondta.

Göncz Kinga szocialista képviselő a bizottsági előterjesztésből a szélsőséges csoportokkal szembeni fellépést hiányolta, szerinte szinte semennyire nem foglalkozik ezzel az ajánlás.

Az Európai Bizottság kedden benyújtott javaslata szerint a tagállamoknak még idén el kéne készíteniük azokat a nemzeti célkitűzéseiket, amelyek a készülő uniós romastratégia megvalósulására vonatkoznának.

Viviane Reding alapjogi és Andor László foglalkoztatási, szociális és társadalmi bevonásért felelős biztosok közös előterjesztésükben azt hangsúlyozták, hogy ideje túllépni a jó szándék kinyilatkoztatásán, s cselekedni kell. Andor szerint uniós szintektől a helyi közigazgatásig és a civilekig mindenkit be kell vonni az összehangolt stratégia kialakításába.

A romastratégia ügyét a magyar uniós elnökség emelte a közösség napirendjére. Győri Enikő uniós ügyekért felelős államtitkár szerint a foglalkoztatás, a lakhatás és az oktatás területén kell első sorban előre lépni.

Győri Enikő azt is elmondta, hogy az elnökség horizontálisan, azaz több uniós miniszteri tanácsi formációban kíván foglalkozni a témával. Összefoglaló jelentését az elnökség május végén terjeszti a külügyminiszterek elé, majd júniusban remélhetőleg az EU-tagországok kormányfői is elfogadják.