Távozott a teljes Pest megyei MSZP-elnökség

Vágólapra másolva!
Lemondani kényszerült posztjáról Kovács Barnabás, a Pest megyei MSZP elnöke és vezetőtársai - számolt be a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Nem egészen egy évvel ezelőtt választották meg a Pest megyei MSZP elnökének Kovács Barnabást, most mégis lemondani kényszerült - értesült a Népszabadság. A lap információi szerint a Pest megyei szervezet legutóbbi közgyűlésén "véleményszavazást" rendeltek el, amelyen a tagok többsége - 51:42 arányban - úgy döntött: Kovácsnak és vezetőtársainak menniük kell. Az elnökség helyben le is mondott, és tisztújítást írtak ki május elejére.

Kovács Barnabás a Népszabadság megkeresésére elismerte a tisztújítás tényét, hozzátéve: A véleményszavazást azért rendelték el maguk ellen, mert több vita is "mérgezte a hangulatot" a megyében, és így akarták rendezni a sorokat. A kiszivárgott hírek szerint Kovácsot a megyei szervezetek többsége azért kívánta elmozdítani, mert nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és számos személyes konfliktusba is keveredett.

A lap szerint eddig egyetlen potenciális jelölt sem jelezte hivatalos indulását az elnöki székért, Kovács Barnabás nem indul újra.