Több száz tonna lopott homokot foglalt le a rendőrség

Vágólapra másolva!
Engedély nélkül termeltek ki folyami homokot a Maros mentén, de a rendőrség elkapta a több száz tonna anyagot szállító uszályt és lefoglalta az árut.
Vágólapra másolva!

Több száz tonna lopott homokot találtak a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság szegedi őrsének rendőrei, amikor egy uszályt ellenőriztek a Maros folyón - közölte a Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Az ellenőrzés során kiderült, hogy az uszályon lévő homokot a Maros menti Deszk külterületén kotorták ki, de a kitermelésre az érintettek az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségtől nem kaptak engedélyt - mondta el a keddi eset kapcsán Szabó Zita őrnagy.

A mintegy 300 tonna folyami homok értéke 600 ezer forintot tesz ki; a szállítmányt lefoglalták. A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság lopás miatt, szakértők bevonásával indított büntetőeljárást, ennek során eddig három embert hallgattak ki gyanúsítottként.