Esztergom polgármestere aláírta a város halálos ítéletét a helyi fideszesek szerint

Vágólapra másolva!
"Esztergomban elkerülhetetlen lesz a vagyonfelosztás, annak ellenére, hogy megvolt a pénz a tartozások kifizetésére" - írta pénteki közleményében a Fidesz Esztergomi Szervezete, miután péntek délután a fideszes képviselők "együttműködési készségének teljes hiánya miatt" Tétényi Éva polgármester tartós akadályoztatást jelentett be, és kivonult a város képviselő-testületi üléséről.
Vágólapra másolva!

Közleményt adott ki a Fidesz Esztergomi Szervezete "A helyi önkormányzás zavartalanságának fenntartása a polgármesternek alkotmányos kötelessége" című alkotmánybírósági határozatra hivatkozva, miután a Meggyes Tamást tíz év után váltó, tavaly októberben függetlenként megválasztott, az ellenzéki pártok támogatását élvező polgármester, Tétényi Éva a fideszes képviselők "együttműködési készségének teljes hiánya miatt" tartós akadályoztatást jelentett be, és kivonult a város képviselő-testületi üléséről csütörtök délután. Tétényi Éva szerint a képviselő-testület feloszlatása és új választás oldhatja fel a városban kialakult patthelyzetet.

"A polgármester asszony ezzel aláírta a város halálos ítéletét, mert ha nincs testületi ülés, nincsenek döntések sem, és Esztergomban elkerülhetetlen lesz a vagyonfelosztás. Annak ellenére, hogy megvolt a pénz a tartozások kifizetésére" - áll a péntek késő délután a Fidesz esztergomi szervezete által kiadott közleményben.

A Fidesz szerint Tétényi Éva teljesen elveszítve realitásérzékét, tönkreteszi Esztergomot, a lakosságot, a helyi vállalkozókat, az intézményeket, mivel a testület nem tud dönteni semmilyen ügyben. "Magyarországon ennyi törvénysértésre, ilyen károkozásra polgármester részéről még nem volt példa. Csütörtökön Tétényi Éva miatt nem tudott dönteni a testület olyan kérdésekben, mint a Szentgyörgymezői Óvoda életveszélyes állapotban lévő kéményének helyreállítása, a környezetirányítási rendszer (aminek eredménye az lehet, hogy a városnak több tízmillió forintot kell, hogy visszafizessen), a Balassa Bálint Múzeum igazgatójának megválasztása" - írták a helyi fideszesek közleményükben.

A piaccal kapcsolatban is döntött volna végre a testület, ezzel hosszú távon rendezte volna a piac helyzetét. A közel százezer embert ellátó esztergomi kórháznak pedig a pénteki nappal nincs felelősségbiztosítása, és a testületi döntés hiánya miatt nem hosszabbíthatja meg azt az egészségügyi intézmény vezetője. Ennek köszönhetően sürgős műtéti beavatkozások maradhatnak el - állítja a közlemény.

A helyi fideszes képviselők szerint a városban Tétényi Éva miatt májustól nem lesz buszközlekedés, mert erről sem tudtak határozni tegnap a városatyák. Dönteniük kellett volna továbbá a 2011. évi válságköltségvetéssel kapcsolatban a Kormányhivatal törvényességi észrevételről. A képviselő-testület szerette volna elfogadni a módosított rendeletet, amely megfelelt volna a törvénynek. A Fidesz-KDNP frakciója úgy véli, Tétényinek ez a lépése előre kitervelt volt, és Batyikné Csőke Ágnes sem véletlenül mondott le, a polgármester asszony pedig azért nem írta alá, ismét törvényt sértve, a szervezeti és működési szabályzatot, mert ezzel megakadályozza azt, hogy tartós akadályoztatás esetén helyettesíteni tudják.

A képviselők a bejelentést követően munkaértekezletet tartottak, ahol együtt próbáltak megoldást találni Tétényi Esztergomot végleg ellehetetlenítő törekvésére. A városatyák a Kormányhivatalnál kezdeményezik a rendkívüli testületi ülés összehívását 8 napon belül.

Tétényi és Meggyes tavaly október óta egymást vádolja Esztergom rossz anyagi helyzetéért. A Fidesz abszolút többséggel rendelkezik a képviselő-testületben, vagyis bármilyen döntést meghozhat a polgármester akaratával szemben is. Tétényi és az ellenzéki pártok ezért már korábban bejelentették, hogy azt szeretnék, ha feloszlatnák a testületet, és új választást írnának ki.