Orbán nem támogatja a választójogi korhatár 18-ról 16 évre csökkentését

Orbán Viktor 2011. március 28-án beszél
Vágólapra másolva!
Bárhol is él egy magyar a világban, az gyakorolhatja majd a választójogát, ennek formája azonban még kérdéses. A választójogi korhatár csökkentését nem támogatja, az önkormányzati gazdálkodás rendszerét pedig szigorítani kell -  többek között ezekről is beszélt a miniszterelnök a Hír TV Péntek8 című műsorában. Daniel Cohn-Benditnek a magyar alkotmányjavaslattal kapcsolatos véleményére úgy reágált: "na és?"
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor miniszterelnök a Hír TV Péntek8 című műsorában azzal kapcsolatban, hogy a tavalyi év költségvetési hiánya mégsem maradt 3,8 százalékon, hanem 4,2 százalék körül alakul, elmondta: az önkormányzatok hiánya lett nagyobb a vártnál, "de ne kárhoztassuk az önkormányzatokat ezért, mert nem jószántukból futott el a hiány, nem nemtörődömség vagy trehányság az oka ennek, hanem az, hogy az előző nyolc évben kivéreztették az önkormányzatokat".

Új korszaknak kell kezdődnie a helyhatóságok gazdálkodásában: inkább lássanak el kevesebb feladatot, de azt lássák is el, az állam pedig vegyen vissza néhány feladatot - fejtette ki a miniszterelnök, aki a hiányszámokra utalva hangsúlyozta: "szigorítsuk meg az önkormányzati gazdálkodás rendszerét, hogy ilyen meglepetések (...) ne érhessenek bennünket".

Orbán Viktor közölte az is, komoly szakmai viták folynak a Fideszben a témában. Adósságrendezésre van szükség, "nem érdemes magunkkal vinni így, ahogy van, azt a koloncot, amit az eladósodottság jelent, hanem kell húzni egy vonalat, és azt kell mondani: most pedig az önkormányzatok adósságát rendezzük" - emelte ki, hozzátéve, hogy a hitelezőknek, az önkormányzatoknak és a központi államnak közösen kell megoldást találniuk.

Forradalmi áttörés történik éppen

A határon túli magyarok választójogának kérdéséről elmondta, forradalmi áttörés, a szavazati jognál mélyrehatóbb változás történik, "ugyanis megszűnik a határon túli magyar mint olyan. Semmi értelme többé különbséget tenni nyugaton élő, meg Kárpát-medencében élő határon túli magyar között. Ez megszűnik. Vannak a magyarok. Úgy, ahogy vagyunk, mindannyian. Melbourne-től Csíkszeredáig. És vannak azok a magyarok, akik a magyar államhatárokon belül élnek, meg mindenki más. Ezért az alkotmány készülő szövege nem is használja a határon túli magyar kifejezést, hanem a határainkon kívül élő magyarokról beszél".

A minszterelnök kijelentette, bárhol is él egy magyar a világban, az gyakorolhatja majd a választójogát, ennek formája azonban még kérdéses, ezt a választójogi törvény fogja rendezni. Ezzel kapcsolatban annyit jegyzett meg, hogy szerinte érdemes lesz majd kifejezni valamilyen módon azt, hogy nem ugyanaz a politikai helyzet a határokon belül élni, és így szavazni, illetve a határokon kívül élni szerte a világban, és úgy szavazni. A kormányfő kérdésre elmondta azt is, a választójogi korhatár 18-ról 16 évre csökkentését nem támogatja.

Daniel Cohn-Benditnek, a Zöldek/Európai Szabad Szövetség EP-képviselőcsoport társelnökének a magyar alkotmányjavaslattal kapcsolatos véleményére Orbán Viktor úgy reagált: "na és? Nem emlékszem, hogy valaha is bele akartam volna szólni abba, hogy a franciák milyen alkotmányt írjanak maguknak. Ha véletlenül mégis ilyen eszement gondolattal keltem volna föl, és elmentem volna Franciaországba elmondani, hogy szerintem milyennek kellene lennie a francia alkotmánynak, akkor remélem, hogy ott meg sem hallgattak volna. Szerintem nekünk is ezt kell tenni".