Demszky kikéri a szabálytalanságokat eltussoló rendőrök bizonyítékait

Vágólapra másolva!
A bíróságtól kéri az őt érintő bizonyítékokat Demszky Gábor a szabálytalanságokat eltussoló rendőrök ügyében. A bíróság elé állított rendőrök állítják, hogy a korábbi polgármester feleségének ügyét állítólag szintén elsimították, de Demszky ezt tagadja. Az ügyben szintén érintett Juszt László és Deutsch Tamás viszont a legfőbb ügyészhez fordult, hogy eljárási kérdéseket tisztázzanak.
Vágólapra másolva!

Ügyvédje útján bírósághoz fordult Demszky Gábor volt főpolgármester az állítólag szabálysértéseket elsimító rendőrök őt is érintő ügyében. A két rendőr azért áll bíróság előtt, mert a vád szerint egyes emberek szabálysértési ügyeit elsimították. Arra hivatkoztak, hogy mindezt felsőbb utasításra tették, és ennek bizonyítására becsatoltak olyan leveleket, melyek szerint többek közt Gergényi Péter akkori főkapitány utasítására, vagy éppen a Főpolgármesteri Hivatal kérésére jártak el.

A két rendőr állítása szerint eljárt Demszky Gábor korábbi főpolgármester feleségének egy szabálysértési ügyében is, amire a Főpolgármesteri Hivatal levélben kérte őket. Demszky mindezt határozottan tagadta, szerinte, ha létezik is az a levél, az csak hamisítvány lehet. A korábbi főpolgármester kedden a Független Hírügynökségnek azt mondta, hogy ügyvédje az ő megbízására a bírósághoz fordult az ügyben, beavatkozóként megpróbálja hivatalosan kikérni az őt érintő iratokat, például azt a levelet, ami állítólag a bizonyítékok között van. Ugyanis ahhoz, hogy feljelentést tudjon tenni, tudni kell, léteznek-e a valóságban ezek a papírok.

Az ügyben felmerült Juszt László és Deutsch Tamás neve is, a két rendőr állítólag velük kapcsolatban is eltussoltak szabálysértéseket. Mindketten jogi útra terelték az ügyet, jogi képviselőjük, Hegedűs László a Független Hírügynökségnek elmondta: először ki kell kideríteni, hogy az okiratok hamisak-e, vagy sem. Mivel azonban bizonytalan, hogy ennek kivizsgálására ki jogosult, az ügyvéd a legfőbb ügyészhez fordult ügyfelei nevében. Mivel Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő, fontos megállapítani, hogy az ő ügye kapcsán melyik hatóság járhat el - tette hozzá.

Az ügyvéd szerint egyébként kérdésesek a szabálysértésekről szóló rendőrségi papírok. Juszt László esetében például nem létező lakcím szerepel a határozaton, így megkérdőjelezhető az a szintén rajta szereplő megjegyzés is, hogy "Gergényi kérésére". Deutsch Tamásnál a járművel vannak gondok, mivel az érintett kocsi állami tulajdonú, a parlamenttől pedig sosem kérték ki, hogy ki vezette azt az állítólagos szabálysértés idején, így nem bizonyítható, hogy Deutsch vezette azt.

Az ügyről részletesen itt olvashat.