A legmagasabb riasztási fokozat mellett oltják a tüzet a kistarcsai üzemben

Vágólapra másolva!
Átterjedt a tetőszerkezetre a kistarcsai műanyag-feldolgozó üzem raktárában este nyolc óra óta tomboló tűz, ezért a legmagasabb, ötös fokozatú riasztást rendelték el. Veszélyes gáz egyelőre nem került a levegőbe és személyi sérülés sem történt.
Vágólapra másolva!

Nagytarcsa, Kerepes és a főváros XVI. kerülete felé száll a füstfelhő a kistarcsai műanyag-feldolgozóból, amely este nyolc óra óta ég. Az országos katasztrófavédelem szóvivője elmondta, hogy a füst nem veszélyezteti a lakosságot, mert veszélyes anyag az első adatok szerint nem került a levegőbe. A tűz azonban az épület tetőszerkezetére is átterjedt. A tüzet legmagasabb, ötös fokozatú riasztás mellett oltják a gödöllői, szentendrei és fővárosi tűzoltó. Sérültről továbbra sem érkezett hír.

A Független Hírügynökség helyszíni tudósítója elmondta: a több száz négyzetméteres épületben még mindig pusztítanak a lángok, a műanyaggyártáshoz használt alapanyagok hevesen égnek. Az épület mellett több másik üzem is működik, a többi közt egy autószerelő üzem, ahonnan kimentették a szétszedett, mozgásképtelen járműveket.

A Raktár körúti üzemben a többi közt élelmiszer-csomagoláshoz kapcsolódó műanyagtermékeket és papír eszközöket is gyártottak. Hogy mi okozta a tüzet, egyelőre nem tudni. Az összesen 5 ezer négyzetméteres épület teteje egyelőre sértetlen - mondta az OKF szóvivője.