Iskolakerülő gyermekeik miatt kerül börtönbe egy sajókazai házaspár

Vágólapra másolva!
Negyedik alkalommal ítéltek el - most jogerősen tíz hónapos börtönbüntetésre -  egy sajókazai házaspárt, mert gyermekeiket nem járatták iskolába. 2009-ben egy szintén tíz hónapos börtönbüntetést köztársasági elnöki kegyelemmel kerültek el.
Vágólapra másolva!

Jogerősen 10 hónap börtönre és 1 év közügyektől eltiltásra ítélt egy házaspárt kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság. A sajókazai szülők már negyedik alkalommal álltak a hatóság előtt, mert gyermekeiket nem járatták iskolába - közölte Martossy György főügyészségi osztályvezető ügyész, sajtószóvivő hétfőn.

A 36 éves férfi és 34 éves felesége jelenleg 6 kiskorú gyermeket nevel. Martossy György azt mondta: a gyerekek nevelése során a szülők megszegték kötelességüket, elmulasztották gyermekeik iskolába járását biztosítani, illetve nem ellenőrizték, hogy a gyerekek reggelenként valóban elmennek-e az oktatási intézménybe. Ezzel veszélyeztették szellemi és értelmi fejlődésüket - tette hozzá.

Mint mondta, a szülők három gyermeke a 2008-2009-es tanévben 118 nap, 96 nap és 75 nap igazolatlan hiányzást gyűjtött össze. A szülőket 2006-ban 6 hónap felfüggesztett börtönre ítélték ugyanilyen cselekmény miatt, 2007-ben szintén kiskorú veszélyeztetése miatt 35 nap közérdekű munka büntetést kaptak, 2009-ben pedig 10 hónap végrehajtandó börtönre ítélték őket. Ezen ügyben azonban köztársasági elnöki kegyelemben részesültek, így nem kellett a börtönbe bevonulniuk.