Prostituáltgyilkossággal vádolta egymást két fiatal a bíróságon

Vágólapra másolva!
Egymást vádolta egy prostituált meggyilkolása miatt indult büntetőperben a Fővárosi Bíróságon két fiatal, akik az ügyészség szerint együttesen mintegy félszáz késszúrással ölték meg áldozatukat.
Vágólapra másolva!

A tárgyaláson ismertetett vádirat szerint 2008 nyarán a három fiatal - a két lány és a fiatalember - autóval Soroksár felé tartva egy félreeső helyen megállt. Az egyik lány ismeretlen okból tizenkilencszer megszúrta a másikat, majd átvette a kést a fiú, aki még több mint húszszor döfött-vágott a földön fekvő, vérző testbe. A cselekmény elkövetésekor mindkét vádlott kábítószer hatása alatt állt. A két, alig húszéves lány együtt táncolt erotikus klubokban, és szexuális szolgáltatásokat is végzett.

A megvádolt fiú a bíróságon nem kívánt vallomást tenni, de a nyomozás során arról beszélt, hogy csak a végén szúrt legfeljebb kétszer. "Amit csináltam elmondtam, betyárbecsület bennem is van, de többet nem vállalok el - fakadt ki a fiú a tárgyaláson". A lány viszont a bíró előtt is váltig azt hajtogatta, hogy "hozzá sem ért" az áldozathoz. Szembesítésük eredménytelen maradt.

Ellentmondó volt a két vádlott nyilatkozata

A gyilkosság kapcsán meglehetősen ellentmondó volt a két vádlott tárgyaláson tett nyilatkozata. Addig egyetértettek, hogy a sértettel hárman, a fiú 600-as Mercedesével mentek a helyszínre. A fiú szerint azonban a gyilkos szerszám a lány táskájában volt, a lány szerint viszont a kocsiban. A fiú szerint a lány kezdte el ütni majd szurkálni az áldozatot, mialatt ő pár méterrel odébb a dolgát végezte. A lány szerint viszont éppen fordítva történt, ő a bokrok között hallotta meg a sértett segélykiáltásait. Mindkét vádlott határozottan állította, hogy a másik féltékenykedett rá az áldozat miatt, jobbára ezzel indokolták, hogy vádlott-társuk megölte a sértettet.

A gyilkosság után a két fiatal hetekig bujkált vidéken, a lány tovább dolgozott prostituáltként, egy nyíregyházi panzióban fogta el őket a rendőrség. Két és fél éve vannak előzetes letartóztatásban. A vádbeli, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt 10-től 15 évig, vagy akár életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható.