Vágólapra másolva!
Cseh Benjamint választották polgármesterüknek a három független induló közül a dunaszigetiek - közölte Kiss Mónika Edina jegyző.
Vágólapra másolva!

A győztes Cseh Benjamin - 63 százalékos részvétel mellett - 298 szavazatot kapott, hárommal többet a települést eddig vezető Tóth Istvánnál. A harmadik jelöltet, Kiss Sándort 177-en támogatták, négy voks pedig érvénytelen volt.

A másfél ezer lakosú Győr-Moson-Sopron megyei településen azért kellett ismét választást tartani, mert novemberben bírósági megrovás miatt elvesztette tisztségét Tóth István polgármester. Tóth István a bíróság határozata szerint nem adott ki közérdekűnek számító önkormányzati pénzügyi adatokat, s ezzel akadályozta a képviselői munkát.