Gyakorlópályákat építtet a rédicsi gördeszkás pap

Vágólapra másolva!
Rédicsen és Lentiben is egy-egy gördeszkapálya építése kezdődik Lendvai Zoltán rédicsi plébános kezdeményezésére. A videófelvételen gördeszkával trükköző papról nyáron hírt közölt a Reuters és a BBC is.
Vágólapra másolva!

A nyáron világhírre szert tevő rédicsi plébános kezdeményezésére egy-egy gördeszkapálya épül a közeljövőben Lentiben és Rédicsen. Lendvai Zoltánról a nyáron került fel egy videó, több videómegosztó oldalra, ahol gördeszkázás közben hirdette az igét a gyerekeknek. A videóról többek között akkor a Reuters, a BBC és CNN is beszámolt.

A két építésre váró gördeszkapálya könnyűbeton elemekből épül majd, a tervek már készek, a kivitelezést és a költségek nagy részét egy szlovén cég vállalta magára. A lendvai cégnek ez a két pálya lesz egyben a magyarországi referenciamunkája is.
Zoltán atya szombaton elmondta, hogy régóta ígérte a gyerekeknek, segít gyakorlóhelyet találni nekik. Rédicsen és Lentiben is egy-egy kézilabdapálya méretű betonozott-aszfaltozott területen épül fel majd a gyakorlóterep.

Az internet révén a katolikus plébános mutatványát néhány hét alatt több millióan látták, a felvétel Brazíliától Oroszországig, a legnagyobb hírügynökségektől a neves világlapokig és televíziós társaságokig bejárta a földkerekséget. Zoltán atya arról is kapott visszajelzéseket, hogy Peruban, Japánban, de még Kínában is látták a bemutatóját, és szinte kivétel nélkül dicsérő, elismerő szavakat kapott érte.