Gyurcsányt kérdeznék az államadósságról a fideszesek

Vágólapra másolva!
Hétfőn létrejön egy albizottság a parlamentben, amely az államadósság kialakulásának okait vizsgálja majd. Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő szerint Gyurcsány Ferencet is szívesen kikérdeznék véleményéről - írta a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

"Személyesen szeretnénk kikérni azok véleményét, akik a vizsgált időszakban a felelős döntéseket meghozhatták, miniszterelnökök vagy pénzügyminiszterek voltak, szívesen hallgatjuk meg akár Gyurcsány Ferenc, Veres János vagy Draskovics Tibor személyes álláspontját" - mondta csütörtökön Szijjártó Péter kormányfői szóvivő.

A politikus bejelentette, hogy a parlament számvevőszéki bizottságában hétfőn létrejön egy olyan albizottság, amely "azt vizsgálja, kik és milyen motivációk alapján adósították el Magyarországot végletesen, drámaian az elmúlt nyolc évben, a Gyurcsány-korszak alatt". Az albizottság elnöke Dancsó József lesz, alelnöke pedig Szijjártó Péter.

A szóvivő Magyarország "legnagyobb ellenségének" nevezte az államadósságot, majd később a Népszabadság szerint örömmel közölte, hogy csütörtökön 20 ezer milliárd forint alá került az államadósság. Mint mondta: "a jövőnek tartozunk, hogy feltárjuk a múltat". Szerinte ismerni kell az adósság kialakulásának felelőseit, mert "ez az egyik legnagyobb politikai bűn, amelyet valaha elkövettek politikusok", s hozzátette: azok, akik ezt okozták, "élnek, mint Marci Hevesen".

Szijjártó elmondta, hogy a leendő bizottság fideszes tagjai megvizsgálják majd, hogy a politikai felelősség mellett megállapítható-e jogi felelősség is. "És hogyha azt látja majd a vizsgáló albizottság, hogy ez a jelenlegi jogszabályok között nem, vagy nehezen kivitelezhető, akkor természetesen készen fogunk állni arra, hogy (...) a jogi felelősség megállapítására is sor kerülhessen".

Lendvai Ildikó szocialista képviselő szerint az eladósodás oka, hogy Magyarország szociális juttatásokban és infrastrukturális beruházásokban többet vállalt, mint amire lehetősége lett volna. Szerinte a Fidesz olyan kérdést akar vizsgálni, amire tudni a választ. Lendvai Ildikó a lap szerint iróniával megjegyezte, hogy "igen, direkt rá akartunk rontani a nemzetre (...) ez volt a szándék, és én szívesen megírom a vizsgálóbizottság jelentését előre ebben a szellemben. A képviselő kritizálta a Fideszt azért, mert nem a jövőre koncentrál, sőt az államadósság újbóli emelkedését megakadályozni hivatott Költségvetési Tanács volt szerinte a garancia, amit a kormány lerombolt.