Tarlós pénzügyese szerint csődhelyzetben van a főváros

Vágólapra másolva!
Mindenekelőtt a fővárosi intézmények működését kell fenntartani, az ehhez szükséges forrásokat kell előteremteni Bagdy Gábor szerint. A pénzügyekért felelős főpolgármester-helyettes szerint Budapest csődhelyzetben van.
Vágólapra másolva!

Bagdy Gábor pénzügyekért felelős főpolgármester-helyettes szerint a főváros gazdálkodási csődhelyzetben van, ezért a költségvetés megalkotásánál ezt kellett szem előtt tartaniuk.

A Fidesz-KDNP politikusa a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén az ez évi költségvetési tervezet vitájában arról beszélt, hogy mindenekelőtt az intézmények működőképességét, finanszírozhatóságát kell biztosítaniuk.

Korábban Atkári János főpolgármesteri tanácsadó mondta azt a Magyar Nemzetnek, hogy a város helyzetének romlása várható. Ugyanakkor szerinte minden számlát kifizetnek, így elkerülhető a csőd. Ehhez azonban mindenütt szigorítani kell - vélte.

A főváros pénzügyeit a BKV gondjai is nagyban nehezítik. Tarlós István főpolgármester február közepén mondta azt, hogy állami segítség nélkül összeomolhat a közlekedési társaság. Azóta kiderült, az állam 19 milliárd forinttal segíti ki a fővárost, hogy finanszírozni tudja a BKV-t, amiért cserébe Budapest ingatlanokat ad át.

Ezen és további más ingatlanok értékesítését január végén hagyta jóvá a Fővárosi Közgyűlés. Bagdy Gábor akkor azt mondta az [origo]-nak, hogy nem feltétlenül akarják eladni az elfogadott javaslatban szereplő 122 ingatlant.

***

Ha ebben vagy bármilyen más témában kérdezne a főpolgármestertől, most megteheti! Az [origo] videointerjút készít Tarlós István főpolgármesterrel március 2-án. A kérdéseket olvasóink tehetik fel, szintén videón. Kattintson ide!