Szigorú arcú Schmitt járja Devecsert - képgaléria

Vágólapra másolva!
Devecserben, a vörösiszap-katasztrófa sújtotta térségben kezdte Veszprém megyei látogatását Schmitt Pál köztársasági elnök. A szigorú arccal sétáló államfő megnézte az épülő új lakóparkot, és oklevelet adott át több helyi lakosnak. Képgaléria.
Vágólapra másolva!

A vörösiszap-katasztrófa sújtotta településeken kezdte Veszprém megyei látogatását Schmitt Pál köztársasági elnök. Ez az államfő országjárásának második állomása, előzőleg Borsod-Abaúj-Zemplén megyében járt. Először Devecserbe ment, ahol tájékozódott arról, milyen lépések történtek a vörösiszap-katasztrófa után, majd megtekintette az újonnan épülő lakóparkot, amely várhatóan június 30-ra készül el. Schmitt Devecseren elnöki díszoklevélben részesített hat helyi lakost a vörösiszap-katasztrófa utáni kármentés és helyreállítás során végzett önkéntes munkájukért. Az államfő innen Veszprémbe ment, ahol beszédet mondott a megyei és városi közgyűlés együttes ülésén.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Kattintson a képre további fotókért!