Vágólapra másolva!
Első körben csak azt vizsgálják az alkotmánybírók, hatáskörükbe tartozik-e egyáltalán a beadványok elbírálása.
Vágólapra másolva!

Napirendre tűzte az Alkotmánybíróság a magán-nyugdíjpénztárakkal kapcsolatos szabályozást, első körben azonban csak arról döntenek az alkotmánybírók, hogy hatáskörükbe tartozik-e egyáltalán a beadványok elbírálása. Ha igen, ezt követően foglalkozhat érdemben a testület a kérdéssel.

A szervezet honlapja szerint a kérdés az Alkotmánybíróság február 28-március 1-jei teljes ülésének napirendjén szerepel.

Egy módosítás után jelentősen szűkült az Alkotmánybíróság jogköre abban a tekintetben, hogy adózással, járulékokkal kapcsolatban, illetve a költségvetést érintő kérdésben milyen beadványokat vizsgálhat meg, illetve milyen törvényeket semmisíthet meg - emlékeztet csütörtöki számában a Napi Gazdaság. Akkor úgy szigorodott a testület munkájáról szóló szabályozás, hogy csak akkor semmisíthet meg törvényt az adott témaköröket illetően, ha az az emberi méltóságot sérti - a magántulajdon védelme vagy az arányos közteherviselés nem lehet elegendő alap.

Az Alkotmánybíróság a kormány ígérete szerint az ősszel visszakapja elvett jogosítványait. A beadványok benyújtásának rendszere azonban várhatóan szigorodik. Ezek szerint csak érintettek vagy bíróságok nyújthatnak be indítványt konkrét jogsérelemre hivatkozva.