A Danubius nyert, a Sláger vesztett a frekvenciaperben

Vágólapra másolva!
Jogerős döntéssel zárultak azok a perek, amelyeket a frekvenciájától másfél évvel ezelőtt megfosztott Danubius és Sláger Rádió indított. A Danubius esetében a Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy jogsértően járt el az ORTT, amikor nem zárta ki már a frekvenciák pályáztatása során a frekvenciáját végül elnyerő Advenio Zrt.-t. A másik eljárásban viszont a Sláger Rádió vesztett, a bíróság szerint az ORTT itt nem járt el jogsértően.
Vágólapra másolva!

Helybenhagyva a Fővárosi Ítélőtábla 2010. július 14-i jogerős döntését, a Legfelsőbb Bíróság a Dabubius Rádiónak adott igazat szerdai ítéletével, amelyben kimondta, hogy törvénybe ütköző pályázati feltételek voltak a 2009-es rádiófrekvencia pályázaton. A bíróság szerint ráadásul az Adveniót - amely pályázatával elnyerte a Danubius addigi frekvenciáját - ki kellett volna zárni a pályázatból tulajdonosi szerkezete miatt.

Első fokon a Fővárosi Ítélőtábla tavaly júliusban már kimondta, hogy a Neo FM rádiót üzemeltető FM1 Zrt. és a Class FM tulajdonosa, az Advenio Zrt. nem is indulhatott volna a pályázaton. (Erről itt olvashat bővebben.) Az ítélet ellen az ORTT fordult felülvizsgálati kérelemmel a Legfelsőbb Bírósághoz.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a rádiópályázaton induló Advenió tulajdonosi szerkezete nem felelt meg az összeférhetetlenségi feltételeknek, mert részesedése volt a Lánchíd Rádióban. A tavaly év végéig hatályos médiatörvény viszont kimondta, hogy egy országos műsorszolgáltatásra jogosult cégnek nem lehet egy másik rádióban is befolyásoló részesedése. Ennek ellenére - és a pályázati kiírást is figyelmen kívül hagyva - a Danubius frekvenciájárét pályázó Advenió nem csatolt pályázatához nyilatkozatot arról, hogy ezt az összeférhetetlenséget meg fogja szüntetni. Miután győzött, úgy módosította a Lánchíd Rádióban meglévő részesedését, hogy - bár 2009. november 19-én átvette a Danubius frekvenciáját - mégse kelljen visszaadnia a Lánchíd műsorszolgáltatási jogát.

A Class FM érvényes műsorszolgáltatási szerződéssel rendelkezik, sugárzási joga nincs veszélyben - reagált Turi Árpád, a rádió vezérigazgatója a Legfelsőbb Bíróság szerdai döntésére. Hozzátette, az ügyet a Danubius Rádió és az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) jogutódja közötti jogvitának tekintik, amely azonban nem veszélyezteti a Class FM működését.

A Sláger Rádió vesztett a felülvizsgálati eljárásban

A frekvenciájának elvesztése után szintén pert indító Sláger Rádió viszont szerdán pert vesztett az ORTT, illetve jogutódja ellen. A felülvizsgálati eljárásban született döntés szerint nem járt el jogsértően az ORTT, amikor nem zárta ki a frekvenciák pályáztatása során az FM1 konzorciumot, amely a Sláger Rádió frekvenciáját kapta. A Legfelsőbb Bíróság ezzel megváltoztatta a Fővárosi Ítélőtábla 2010. július 14-i jogerős ítéletét. Az indoklás szerint - bár a pályáztatásnál az FM 1 Konzorcium esetében is kizáró ok lehetett volna a tulajdonosi szerkezet - a pályázó egyértelmű nyilatkozatot csatolt be arról, hogy ha megnyerik a pályázatot, megszüntetik a kizáró okot.

A Danubius, illetve Sláger Rádió nem képviseltette magát a szerdai döntés kihirdetésén, az iratismertetésnél elhangzott, hogy Magyarországon a jogvédelmet bizonytalannak látják, ezért nemzetközi fórumon, a befektetési viták rendezésének nemzetközi központja előtt keresik tovább az igazukat. A felperesi beadványok szerint a két egykori kereskedelmi rádió kénytelen volt gazdasági tevékenységét beszüntetni, műsorszolgáltatásra már nem is lennének képesek.

Nem kell felbontani az új rádiók szerződését

Az ORTT a bíróság tavaly nyári döntése után kiadott közleményében azt emelte ki, hogy bíróság nem mondta ki a nyertes pályázókkal megkötött műsorszolgáltatási szerződések semmisségét, vagyis az új rádiókkal megkötött szerződéseket szerintük nem kell felbontani. A Legfelsőbb Bíróság szerdai ítélete után kerestük az ORTT jogutódját, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságot, de egyelőre nem reagáltak a döntésre. A pályázat körül kialakult vitában az ORTT eljárását védelmébe vette Szalai Annamária, a testület akkori tagja, aki jelenleg az NMHH első embere.

A Sláger és a Danubius műsorszolgáltatási szerződése 2009. november 18-án járt le, a két frekvenciára kiírt pályázaton a médiahatóság - az MSZP, a Fidesz és a KDNP által delegált tagok szavazatával - október 28-án az új indulókat hozta ki győztesnek: a Danubius frekvenciáját a Class FM néven rádiót indító Advenio kapta, míg a Slágerét a Neo FM néven működő FM1 konzorcium (erről részletesen itt olvashat). Az ORTT elnöke, Majtényi László törvénytelennek nevezte a pályáztatást, és tiltakozásképpen lemondott, így a két nyertessel az akkori fideszes ORTT-tag, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság jelenlegi elnöke, Szalai Annamária írta alá a műsorszolgáltatási szerződést.

A döntés után közvetlenül a Danubius és a Sláger is pert indított, ez az eljárás ért véget szerdán a Legfelsőbb Bíróságon.