Őrizetbe vették a csütörtökön talált halott csecsemő anyját

Vágólapra másolva!
Azt anyát gyanúsítják annak a kisbabának a megölésével, akit csütörtökön találtak holtan egy pesti lakásban. A rendőrség őrizetbe vette a nőt.
Vágólapra másolva!

Emberölés megalapozott gyanújával vette őrizetbe a rendőrség azt a budapesti nőt, akinek kisbabája bántalmazás következtében halt meg a hét közepén - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Az orvos szakértői vizsgálat szerint az anya bántalmazása okozta a csecsemő halálát. A BRFK már kezdeményezte a 32 éves nő előzetes letartóztatását.

A mentőket csütörtök este hívták ki egy XVII. kerületi lakásba egy életjeleket nem mutató kisbabához, a mentősök azonban már nem tudtak segíteni rajta.