Márciusra ígéri a távhővitát lezáró javaslatot Lázár

Vágólapra másolva!
Heteken belül kész lehet az áram árát csökkentő és a távhő drágulását is megelőző javaslat Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője szerint. A politikus erről egy, a Hír Tv-nek adott interjúban beszélt.
Vágólapra másolva!

Márciusig elkészülhet az a javaslat, amely egyszerre csökkenti az áram árát és előzi meg a távhő drágulását - jelentette ki Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a Hír Tv-nek adott, vasárnap sugárzott nyilatkozatában. Lázár János azt mondta, a kormány kötelezettséget vállalt arra, hogy a távhő díja nem emelkedhet, ezért olyan rendszer kidolgozását tervezik, amely csökkenti a jelenlegi kötelező áramátvételi rendszer (kát) támogatását, ugyanakkor a távhővel fűtött lakások számára olcsó gázt biztosítana.

A Fidesz frakcióvezetője szerint nincs nézeteltérés Bencsik János energiaügyi államtitkár és közte. "Megegyezéssel fog végződni a vita, de olyan megegyezéssel, amely minden áramfogyasztónak és minden adófizetőnek az érdekeit fogja szolgálni, nem pedig részérdekeket" - mondta az interjúban.

Lázár és Bencsik között az okozott konfliktust, hogy az energetikai tárgyú törvények módosításáról szóló javaslathoz Lázár olyan módosítást nyújtott be, amely átírta volna az erőművek támogatási rendszerét. Bencsik erre indulatos Facebook-bejegyzésben reagált, mert szerinte egy jól átgondolt megállapodást rúgna fel a javaslat, ráadásul a távhőárak emelkedéséhez vezetne. A vitát a siófoki frakcióülésen folytatták, amelybe ott már személyesen Orbán Viktor is beszállt (erről bővebben korábbi cikkünkben olvashat, az energiaügyi vita hátteréről pedig itt tájékozódhat).

A múlt héten a kormány kérésére elhalasztották a parlamenti szavazást a törvénymódosításhoz benyújtott módosító indítványokról, amelyekről a terv szerint a jövő héten szavazott volna az Országgyűlés. A kormány a házbizottság csütörtöki ülésén jelezte, hogy további egyeztetéseket tart szükségesnek az ügyben.