Hír Tv: Viszkis dobozban vittek korrupciós pénzt Juhász Ferencnek

Juhász Ferenc
Vágólapra másolva!
A Hír Tv szerint terhelő vallomást tett Juhász Ferenc MSZP-s politikusra, egykori honvédelmi miniszterre egy vesztegetéssel gyanúsított tábornok az ügyészségen. A csatorna információi szerint Juhász is kapott a Honvédelmi Minisztériumnál és cégeinél korábban állítólag mozgó kenőpénzekből, amelyek ügyében egy éve nyomoz a katonai ügyészség. Juhász az MSZP sajtóosztályán keresztül határozottan visszautasította a vádakat.
Vágólapra másolva!

Juhász Ferenc szocialista országgyűlési képviselő is kapott honvédelmi miniszterként a vesztegetési pénzekből állította a Hír Tv Célpont című műsorának péntek esti adása. A műsor a korrupciós ügyben meggyanúsított egyik dandártábornok - O. János, aki a katonai ügyészségen folyó büntetőügy egyik gyanúsítottja, a Hír Tv szerint "kulcsfigurája" - vallomására hivatkozik. A beismerő, és másokra nézve is terhelő vallomás szerint Fapál Lászlóval, a Honvédelmi Minisztérium (HM) egykori akkori államtitkárával történt egyezség alapján egyik alkalommal a tábornok 12 millió forintot vitt Fapálnak, aki abból négymilliót egy italos dobozba tett és azt mondta, hogy "a főnöknek lesz".

"A borítékot átadtam az államtitkárnak, ő abból előttem kivett négymillió forintot, és egy piros színű fém italos dobozba tette, lehet, hogy viszkis dobozba rakta be. Azt mondta nekem ekkor, hogy a főnöknek lesz. (...) A főnök Juhász Ferenc minisztert jelentette" - fogalmazott vallomásában a tábornok a műsor szerint. A vallomás szerint az államtitkár elment a dobozzal, és anélkül jött vissza.

A tábornok vallomása szerint Fapál egyszer azt mondta, hogy az 50 százalékot, amelyet kap, háromfelé osztja, és abból kap rajta kívül Juhász Ferenc és Zámbori Mihály kabinetfőnök is. A tábornok azt állította, hogy a Köztársaság tér - tehát az MSZP - felé is voltak kötelezettségek, egyes szerződések 3 százaléka ment oda. Fapált, a HM egykori közigazgatási államtitkárát tavaly decemberben helyezték előzetes letartóztatásba, vesztegetés gyanújával. Fapál 2006 júniusáig volt Juhász Ferenc államtitkára, majd tanácsadóként dolgozott a minisztériumnak.

A műsorban a nyomozás adataira hivatkozva elhangzott, hogy a korrupció a honvédelmi tárcánál éveken át bejáratott gyakorlatként működött, a beszállítóktól és a szerződéses partnerektől általában a megrendelés 5-10 százalékát kérték vissza a főtisztek, akik az így megszerzett pénzeket szétosztották egymás között. A beismerő vallomást tett dandrátábornok vezetése alatt állt a Hír Tv szerint a gépezet, ahol viszont csak az illegális pénzek felével rendelkezhettek szabadon, a másik felét a vezetőségnek kellett eljuttatni.

A katonai ügyészség egy éve nyomoz a HM-nél és egyes cégeinél a gyanú szerint korábban zajló különféle bűnügyekben, melyek között sikkasztás, hűtlen kezelés és vesztegetés is szerepel. A nyomozásról a Magyar Nemzet számolt be több alkalommal; katonatisztek vallomásaira hivatkozva azt írta, a HM Térképészeti Közhasznú Nonprofit Kft. mellett a HM Rekreációs Kht. és a HM legnagyobb hadiipari cégének számító, HM EI Zrt. is érintett lehetett a vesztegetési ügyekben. Tavaly februárban több tábornokot, ezredest és századost gyanúsítottak meg. Az ügyről további részleteket ebben, ebben és ebben a cikkünkben talál.

Pénteken az MSZP sajtóosztályán keresztül Juhász Ferenc azt közölte: határozottan visszautasítja a korrupciós vádakat. A sajtóosztály szerint több mint egy éve vizsgált ügyről van szó, ha az ügyészség szükségesnek tartotta volna, már megkérdezte volna Juhász Ferencet, de ez mindeddig nem történt meg. A politikus jogi lépéseket helyezett kilátásba a személyét érintő híresztelések miatt.