Baromságnak nevezte Juszt a gyorshajtása eltussolásáról szóló vádakat

Vágólapra másolva!
Visszautasította a gyorshajtások eltussolásával vádolt korábbi rendőrök állításait Juszt László és Kacziba Antal nyugalmazott rendőr altábornagy is. Két egykori BRFK-s rendőr csütörtökön a Fővárosi Bíróságon azt állította, gyakran feletteseik utasítására maradtak következmények nélkül ismert emberek szabálysértési ügyei.
Vágólapra másolva!

"Ez egy baromság, a többit majd kedden A tévé ügyvédjé-ben" - mondta Juszt László az [origo]-nak csütörtökön, még mielőtt egyáltalán feltettük volna kérdésünket. A tévés műsorvezetőt azokkal a kijelentésekkel kapcsolatban kerestük, amelyek egy szerdai bírósági tárgyaláson hangzottak el. Két volt rendőrt azzal vádolnak, hogy ismert, illetve fontos pozícióban levő emberek szabálysértési ügyeit (elsősorban gyorshajtás miatti feljelentéseket) tussolták el még a 2000-es évek elején. A BRFK közlekedésrendészeti főosztályának két tagját - egy nyugalmazott alezredest és egy őrnagyot - 23 rendbeli hivatali visszaéléssel vádolják, perük szerdán kezdődött a Fővárosi Bíróságon (az ügyről bővebben ebben a cikkünkben olvashat).

A tárgyaláson az Index tudósítása szerint elhangzott, hogy a két rendőr beavatkozása miatt nem lett ügy többek között Lendvai Ildikó MSZP-s politikus, Deutsch Tamás fideszes politikus, Demszky Gábor korábbi SZDSZ-es főpolgármester, a 2007-ben elhunyt Kaszás Attila színész és Gulyás Kálmán egykori egyházügyi államtitkár ügyéből. A volt rendőrök szerint feletteseiktől kaptak utasítást az ügyek eltussolására, Juszt László papírjára például Gergényi Péter volt rendőrkapitány neve volt írva. Hiába kérdeztük Juszt Lászlótól, hogy pontosan mit tart "baromságnak" az elhangzottakból, csak az idézett mondatot ismételte el kérdésünkre.

Lendvai Ildikó szerdán este közleményt adott ki, amiben képtelenségnek nevezte, hogy gyorshajtáson érték volna, mivel több évtizede nincs jogosítványa. Gulyás Kálmán egykori államtitkár az Index tudósítása szerint tanúként megjelent a tárgyaláson, és miután megkérdezte, hogy pontosan mikor és hol történt a gyorshajtás, elismerte, hogy nem a sofőrje, hanem ő vezetett. Az ő ügyének megszünetetését a tárgyaláson elhangzottak szerint Kacziba Antal volt rendőr altábornagy kérte.

"Azt sem tudom, hogy ki az a Gulyás Kálmán, én ilyen embert nem ismerek" - mondta az [origo]-nak Kacziba Antal. "Nem sokszor, de engem is megbüntettek párszor, meg tudom mutatni a papírokat, és meg lehet nézni a családom büntetéseit is" - mondta Kacziba, aki azt állította, ő elvi okból még a saját vagy családja ügyében sem kérné, hogy tussolják el az ügyet. Ráadásul, mondta, ő nem is volt olyan pozícióban, hogy utasítani tudja a BRFK rendőreit.

Szerettük volna megkérdezni az ügyről Gulyás Kálmánt is, de nem értük el telefonon. Nem válaszolt a hívásunkra Gergényi Péter egykori rendőrkapitány és Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő sem. Demszky Gábor asszisztense azt mondta, hogy a korábbi főpolgármester nem kíván nyilatkozni az ügyben, de asszisztense szerint elképzelhetetlen, amit a két rendőr állít, mert többször fizettek büntetést gyorshajtásért.

A tárgyalás február 21-én, hétfőn folytatódik a Fővárosi Bíróságon, és ítélet is születhet az ügyben.