Elmarad a magyar EU-elnökség egyik fő attrakciója

Vágólapra másolva!
Elmarad a magyar EU-elnökség egyik nagyszabású, kiemelt, májusra tervezett rendezvénye, a Keleti Partnerség csúcstalálkozója, amelyre a tervek szerint Magyarországra érkezett volna Hillary Clinton amerikai külügyminiszter és orosz kollegája is. A minisztérium szerint más programok miatt nem lesz idő a rendezvényre, amelyet majd az ősszel tartanak meg Lengyelországban.
Vágólapra másolva!

Elmarad az Európai Unió és keleti partnereinek májusra, Gödöllőre tervezett csúcstalálkozója - közölte a magyar EU-elnökség nevében a Külügyminisztérium. A Keleti Partnerség csúcstalálkozója indoklásuk szerint azért marad el, mert májusban számos más, fontos nemzetközi esemény lesz. A rendezvényt 2011 második felében Lengyelországban fogják megtartani - ezt a közlemény szerint a magyar EU-elnökség és az elnöki teendőket 2011 második felében ellátó lengyel elnökség közösen kezdeményezte.

A csúcstalálkozó a magyar EU-elnökség egyik kiemelt feladata és programja volt. A 2008-ban indított Keleti Partnerség program célja, hogy az EU szorosabbra fűzze gazdasági és politikai kapcsolatait hat egykori szovjet tagköztársasággal, Ukrajnával, Fehéroroszországgal, Moldovával, Grúziával, Örményországgal és Azerbajdzsánnal. Az EU évente 600 millió eurót fordít arra, hogy támogassa a demokratikus intézményeket, illetve a gazdasági reformokat ezekben az államokban.

A budapesti csúcson az előzetes várakozások szerint részt vett volna Hillary Clinton amerikai külügyminiszter is. Németh Zsolt külügyi államtitkár korábban azt mondta, hogy örvendetes lenne, ha az orosz külügyminiszter is részt venne a találkozón. Ennek szimbolikus jelentősége is lett volna, és nagy siker lett volna a magyar kormánynak, ugyanis Moszkva eddig barátságtalan kezdeményezésként tekintett a keleti partnerségre, ami szerintük nem más, mint kísérlet az EU érdekszférájának kiterjesztésére.

A keleti partnerség azért is fontos, mert kulcsszerepe lehet az energiabiztonság szempontjából, amit Herman van Rompuy, az Európai Tanács állandó elnöke a magyar EU-elnökség egyik legfőbb feladatának nevezett tavaly decemberben, és a magyar kormánynak is kiemelt célja.