Elítélték a Hégető Honorka riporter halálát okozó autóst

Vágólapra másolva!
Három év hat hónapi börtönre ítélte a Veszprém Városi Bíróság azt a 30 éves férfit, aki tíz évvel ezelőtt az RTL Klub riporterének, Hégető Honorkának a halálát okozta. Az ítélet nem jogerős.
Vágólapra másolva!

Halált okozó ittas járművezetés bűntette miatt három év hat hónapra ítélte nem jogerősen a Veszprém Megyei Bíróság D. Gáspárt, aki az RTL Klub riporterének, Hégető Honorkának a halálát okozta. A tényállás szerint D. Gáspár 2001. július 3-án kora reggel közepesen ittas állapotban, jogosítvány nélkül ült autóba, és az Alsóörs és Paloznak közötti mellékúton - figyelmen kívül hagyva a 30-as táblát - nagy sebességgel hajtott a személykocsival, majd egy kanyarban a betonozott partoldalnak és egy villanyoszlopnak ütközött. Utasa, a 30 éves Hégető Honorka a kórházba szállítása után életét vesztette, D. Gáspár könnyebb sérüléseket szenvedett.

D. Gáspár 2004-ben Brazíliába menekült, de távollétében a bíróság négy év börtönre ítélte. Ezt az ítéletet a székesfehérvári bíróság később hatályon kívül helyezte. A férfit január 18-án hozták haza Brazíliából, és azonnal előzetes letartóztatásba helyezték Veszprémben. D. Gáspárt Brazíliában már fogva tartották, a letartóztatásban eltöltött időt a bíróság beszámítja a büntetésbe.

A Veszprém Városi Bíróság D. Gáspárt mellékbüntetésként öt évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától is, nyolc évre pedig a járművek vezetésétől, valamint meg kell fizetnie négymillió forint bűnügyi költséget.