A kormánnyal is bajuk van a melegfelvonulás szervezőinek

melegfelvonulás, a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatával vonultak 2010-ben
Vágólapra másolva!
A rendőrség által nem engedélyezett melegfelvonulás főszervezője szerint amiatt vonulnának a Parlamentig, hogy a kormányzat egyes döntési ellen tiltakozzanak. Nem tetszik nekik a készülő alkotmány megfogalmazása a házasságról, és sérelmeznek egy visszautasított meghívást is. A Fidesz-KDNP melegjogi szakpolitikusa nem ért egyet a rendezvény céljaival, szerinte már minden megvalósult, amire a homoszexuálisok vágynak.
Vágólapra másolva!

A június 18-i Meleg méltóság menetét szervező Szivárvány Misszió Alapítvány kedden benyújtotta fellebbezését a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) határozata ellen, amely nem adott engedélyt az egyesület rendezvényének megtartására a szabad mozgás korlátozására hivatkozva. Az alapítvány szeptemberben már kapott engedélyt a Hősök terétől az Erzsébet térig tartó felvonulás megtartására, a szervezők azonban a Parlament közvetlen közelében lévő Alkotmány utca végéig hosszabbították volna meg a menet útját, hogy kihasználják az EU-elnökségből adódó nagyobb nemzetközi figyelmet és hogy tiltakozzanak a kormányzat egyes döntései ellen.

"Az ügyben eljáró Fővárosi Bíróság a jövő héten hozhat döntést" - mondta az [origo]-nak Szigeti Tamás, az alapítvány jogi képviselője, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogásza. Azt mondta, a bíróság csak egy fokon jár el az ilyen esetekben, és amennyiben nem adnak nekik igazat, a strasbourgi ember jogi bírósághoz fordulhatnak. Steigler Sándor, a rendezvény főszervezője az [origo]-nak azt mondta, amíg a bíróság nem dönt, addig nem fognak más útvonalban gondolkodni. "Ha megelégednénk a szeptemberben jóváhagyott vagy bármilyen más útvonallal, akkor azt mondanánk ki, hogy a rendőrség által elutasított útvonal nem is fontos számunkra" - indokolta Steigler.

"Erősen diszkriminatív alkotmányterv"

Steigler szerint amiatt gondolták meg magukat a szeptemberi beadványuk óta, és vonulnának egészen az Alkotmány utcáig, hogy tiltakozzanak a kormányzat homoszexuálisokkal kapcsolatos hozzáállása miatt. Szerinte erősen diszkriminatív, hogy a készülő alkotmány a házasságot csak a férfi és a nő életközösségeként ismeri el. Steigler azt is mondta, hogy az új médiatörvény elkészítésénél a családok és kiskorúak védelmére hivatkozott a kormánypárt. Szerinte a melegfelvonulást is mindig erről az irányból szokták támadni, emiatt attól fél, hogy a homoszexualitással kapcsolatos hírek kevésbé jelennének meg a médiában.

"Néhány hete a homoszexuális európai parlamenti képviselőket tömörítő Intergroup csoport tagjai két kérdést is intéztek Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárhoz, hogy mit tervez tenni a magyar EU-elnökség a homofóbia és a szexuális diszkrimináció ellen, de Balog mindkétszer elkerülte a válaszadást" - mondta Steigler, akinek meggyőződése, hogy politikai nyomásra hozott döntést a felvonulásról a budapesti rendőrség. Azt is felidézte, hogy a 2010-es Sziget Fesztiválon a parlamenti pártok közül egyedül a Fidesz-KDNP nem képviseltette magát egy, a pártok melegpolitikájáról szóló kerekasztal-beszélgetésen. A Fidesz-KDNP ezt azzal magyarázta, hogy nem tudtak szakértőt találni.

"Amiért küzdenek, már megvalósult"

A pártszövetség a szigetes beszélgetésre Stágel Bencét, a KDNP képviselőjét kérte fel, aki szabadságára hivatkozva nem ment el a rendezvényre. Stágel kedden az [origo]-nak azt mondta, tiszteletben tartja a rendőrség döntését, és nem ért egyet a rendezvény céljával, amely szerinte az, hogy a tiltakozzanak az új alkotmány házasságról szóló része ellen. Stágel szerint az, amiért a homoszexuálisok küzdenek, már megvalósult, mert lehetségessé vált a regisztrált élettársi kapcsolat.

"A gyülekezési jogot mindenki számára biztosítani kell, de talán azt mérlegelni kell, hogy szükség van-e olyan tüntetésre, ahol háromszor annyi rendőr kell, mint felvonuló" - mondta Stágel. Szerinte az elmúlt években számos olyan dolog történt a melegfelvonulásokon, amelyek sértik a pártja szellemiségét, például amikor papi reverendákba öltözött néhány felvonuló. Ha esetleg a bíróság a szervezőknek adna igazat a rendőrségi határozattal szemben, Stágel azt mondta, valamilyen formában tiltakoznának a rendezvény megtartása ellen, de a bíróság döntését tiszteletben tartanák.

Fotó: Hirling Bálint [origo]
A Nemzeti együttműködés nyilatkozata a 2010-es felvonuláson

Szigeti Tamás szerint a felvonulást nem engedélyező határozat jogellenes, mert a törvény szerint akkor korlátozhatnák a gyülekezési jogot, ha a közlekedési útvonal másképp nem lehetne fenntartható. A TASZ jogásza szerint ez a meghatározás elég objektív, és hozzátette, hogy az elmúlt években számos, jóval több embert megmozgató rendezvényt szerveztek Budapest utcáin, mint például a Critical Mass kerékpáros felvonulást.

Komoly korlátozások lennének a rendőrség szerint

A BRFK határozatából az derül ki, hogy a meghosszabbított útvonalra szervezett felvonulás a mozgás szabadságát korlátozná, és a közlekedés más útvonalon így nem lenne biztosítható. A rendőrség szerint amiatt nem engedélyezték az eredetileg jóváhagyott, Erzsébet térig tartó útvonalat, mert a gyülekezési jogról szóló törvény nem szabályozza a bejelentések módosítását vagy kiegészítését, emiatt "a töretlen bírói gyakorlat alapján a bejelentéseket egészében kell elbírálni". A rendőrség szerint így nincs lehetőség arra, hogy engedélyt adjon a felvonulás egy szakaszára.

A határozat három és fél oldalon keresztül sorolja, hogy milyen fennakadásokat okozna a rendezvény megtartása. Többek között azt írják, hogy 50 ezer BKV-utast érintenének a lezárások, és a Parlament, több minisztérium, illetve számos kulturális intézmény megközelítése válna lehetetlenné. A rendőrség szerint szintén problémát jelent, hogy június 18-a az iskolai nyári szünet első hétvégéjére esik, ami megnöveli a szabadidős programokra érkezők számát.

Újabb csorbát szenvedhet Magyarország hírneve egy brüsszeli lap szerint

"Magyarország hírneve újabb csorbát szenvedhet, miután a rendőrség nem engedélyezte, hogy a melegfelvonulás résztvevői eljussanak a Parlamentig" - írja az EUobserver című, EU-s ügyekkel foglalkozó brüsszeli honlap. A lap azt írja, hogy a rendőrség éppen az EU-elnökséget használta indoklásként a meghosszabbított útvonal nem engedélyezésekor. A rendőrség határozatában egyik indokként azt írta, hogy az EU-elnökség miatt kijelölt delegációs útvonalakat is korlátozná a felvonulás.

Az EUobserver szerint az Európai Bizottság (EB) kedden közleményt adott ki az eset miatt. "Az EB-nek nincs joga beleszólni abba, hogy a tagállamok hogyan szervezik a nyílvános rendezvényeiket. A tagállamoknak tiszteletben kell tartaniuk az alapvető jogokat, köztük a gyülekezési és a szólásszabadságot a saját alkotmányuknak és a nemzetközi kötelezettségüknek megfelelően" - áll a közleményben.

A honlap azt írja, a magyar elnökség már többször került a kritikák kereszttűzébe az EU-ban a sajtószabadás korlátozása, a multinacionális vállalatokra kirótt válságadó és az Európai Tanács épületében elhelyezett szőnyeg miatt, amelyen egy Nagy-Magyarország térkép is található.